Mutatjuk, melyik helyi és helyközi járatokat érinti a buszsofőrök kétnapos sztrájkja

Mutatjuk, melyik helyi és helyközi járatokat érinti a buszsofőrök kétnapos sztrájkja

December 10-én vasárnap és 11-én hétfőn az alábbi helyi és helyközi járatok érintettek a sztrájkban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy azt korábban megírtuk, a Volánbusz dolgozóinak érdekében egész napos figyelmeztető sztrájkot tervez a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet december 10-re és 11-re, vagyis vasárnapra és hétfőre.

A sztrájkot a cégnél a jövő évre vonatkozó bérfejlesztési megállapodás eddigi elmaradása miatt hirdették meg. Most megmutatjuk, melyik helyi és helyközi járatokat érinti a kétnapos sztrájk.

A helyi közlekedést a sztrájk vasárnap nem érinti, a november 11-én, hétfőn kimaradó helyi buszjáratokat viszont az alábbi listában láthatják.

Ami a helyközi közlekedést illeti, ott már vasárnap is számíthatunk változásra, kimaradásra.

Bennünket érdieket persze elsősorban azok a járatok érdekelnek, melyeket nap mint nap használunk a közlekedésben.

Jó tudni, hogy az Érdet érintő helyközi járatok 700-as számmal kezdődnek, tehát a táblázatban görgessenek le a 700-as jelzésű buszig, ott a 746-os jelzésű buszig bezárólag megtalálják az összes sztrájkban érintett járatot. Erre a linkre kattintsanak.

Ugyanígy járjanak el a hétfői nappal kapcsolatban. A december 11-i, hétfői sztrájk az alábbi járatokat érinti.

Itt is görgessenek le a 700-as jelzésig, a 746-os számú buszig bezárólag megtalálják az összes, hétfői sztrájkban érintett járatot.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email