Képernyőkép 2023-11-30 165729

Még több érdi árus lesz az adventi magyarok vásárán

Képernyőkép 2023-11-30 165729

Még több érdi árus lesz az adventi magyarok vásárán

December 9-én ismét megtelik a főtér kézművesekkel, házi finomságok árusítóival.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tizennégy éve már, hogy megrendezték az első magyarok vásárát Érden. Ha az árusok jöttek-mentek is, egyvalami biztos megmaradt: az érdeklődő publikum. Mert erre a vásárra kimenni külön program, nemcsak a rendkívül színes kínálat, hanem a mindig változó műsor miatt is.

Most sem csalódnak majd azok, akik december 9-én kilátogatnak a főtérre. Az árusokat a téli hideg sem riasztja el, sőt: most még több lesz az érdi – árulta el az ÉrdMostnak Venczel Ilona, a vásárt szervező Éltető Értékeinkért Egyesület tagja.

„Szigeti Eszter énekel, fellép a Bukovinai Székely Népdalkör Civil Társaság, a Habilitációs Központ Csengettyű együttese,  illetve az Erdőszéle ovi apróságai” – tudtuk meg Ilonától, akit arról is kérdeztünk, milyen árukínálat várható.

„A megszokott hús- és sajtkészítők mellett sok kézművesünk van – jönnek újak is, többek közt Érdről -, és várhatóan forralt bor és finom karácsonyi harapnivalók is lesznek.

A vásárt karácsonyi köntösbe öltöztetjük: az ünnepi díszítés mellett karácsonyi dalok szólnak majd” – tette hozzá Ilona.

A kicsiknek készülnek ügyességi fajátékokkal is, ahogy ez már megszokott, de a hideg időre való tekintettel most kisebb lesz a választék. Persze, a nagyobbak sem fognak unatkozni, hiszen – mint Ilona is megfogalmazta – az érdi vásáron nagyon jó a hangulat, és aki kijön, az nem távozik egyhamar.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email