Indulhat a harc a tél ellen

Indulhat a harc a tél ellen

Az Érdi Városgazda felkészült a hóesésre és a fagyokra, hét jármű takarítja majd a település útjait.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

November 15-én életbe lépett a téli ügyeleti rend az Érdi Városgazdánál: a gépeket felkészítették a téli üzemmódra (hókotrás, sószórás), a munkatársak is készenlétben állnak, hogyha szükséges, nekiálljanak az érdi utak síkosságmentesítésének. Elkészült a beosztás is: ki megy autóra, ki dolgozik kézi szerszámokkal – mindenki előre tudja a feladatát.

A síkosságmentesítéshez szükséges anyagokat már beszerezték, azok rendelkezésre állnak, bármikor tudják használni.

„Az Érdi Városgazda szerződésben áll az Országos Meteorológiai Szolgálattal, folyamatosan kapjuk a tájékoztatást az időjárásváltozásról, így azonnal intézkedni tudunk” – mondta az ÉrdMostnak László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője.

A Városgazdának hat nagy és egy kisebb hókotró gépjárműve van (utóbbit a keskenyebb utcákon használják). Előre meghatározott ütemterv szerint takarítják le, illetve síkosságmentesítik a város útjait: először a főutakat járják végig, ezt követően kerül sor a gyűjtőutakra, legvégül a mellékutakra. Így leghamarabb azok a szakaszok lesznek kész, ahol nagyobb a forgalom.

Ez a fénykép 2013-án, március 15-én készült

A téli ügyeleti rend március 15-ig tart.

Fontos, hogy az ingatlanja előtti járdát mindenki maga köteles szórni, tisztán tartani.

A Magyar Közút is átállt már a téli üzemmódra: november 10-től 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában rendelkezésre állnak. Az országos cég 31 ezer kilométernyi úthálózatot kezel, 80 mérnökségén, 19 vármegyei és központi irányításán keresztül több mint 2600 munkatárs dolgozik idén a téli üzemben.

709 hóekével felszerelt teherautó, 175 rakodógép és 124 hómaró áll rendelkezésükre, de rendkívüli időjárási helyzetekben országosan 651 úgynevezett lehívható munkagépet is bevethet majd a közútkezelő – áll közleményükben.

Belső fotó: archív, Ádám Katalin, kiemelt kép: Pixabay

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email