osz_level_idojaras

Felemás arcát mutatja az időjárás

osz_level_idojaras

Felemás arcát mutatja az időjárás

Érdemes kéznél tartani az esernyőt, de azért a napsütést sem kell nélkülöznünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csütörtökön változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet, így ott valószínű a legtöbb napsütés. Szórványosan számíthatunk csapadékra, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti harmadban – áll az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzésében.

 

A délies szél nagy területen megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik, de az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön gyengébb lesz a keleties légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14, 21 fok között alakul, de északkeleten csak 8, 13, míg délnyugaton, nyugaton 22, 24 fok között valószínű.

Csütörtök estétől péntek reggelig

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Egyre inkább már csak az ország északi, északkeleti felén fordulhat elő eső, zápor, minimális eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél nagy területen lesz élénk, erős, főként az Észak-Dunántúlon viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet – ami sok helyen az éjszaka első felében áll be – általában 12, 17 fok között alakul, északkeleten ennél hűvösebb is lehet.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email