gyasz_pexels_erdmost

Gyászfeldolgozó csoport indul Érden

gyasz_pexels_erdmost

Gyászfeldolgozó csoport indul Érden

Az első alkalom oktòber 19-én, a Mandalaliget Kulturális és Egészségközpontban lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy úgynevezett gyászfeldolgozó csoport indul hamarosan Érden. A csoportba olyanok jelentkezését várják, akik szerettük elvesztése miatti gyászukban vigasztalódásra, támogatásra, veszteségük feldolgozására vágynak egy elfogadó sorstárs közösségben.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a gyaszbolgyogyulok@gmail.com e-mail címen lehet, név és telefonszám megadásával.

Az első összejövetelt október 19-én csütörtökre tervezik, amit további kilenc alkalom követ majd. A találkozókra kéthetente, az érdeklődőknek megfelelő időpontban kerül sor. A program helyszíne az Érd, Balatoni út 98-as szám alatt található Mandalaliget Kulturális és Egészségközpont lesz.

Mint azt a gyászcsoport vezetője, Dr. Szádvári Enikő írja, az első két alkalmon még lesz lehetőség új résztvevőként csatlakozni, utána viszont zárt csoportként működnek tovább, azaz új tagok már nem jelentkezhetnek.

Dr. Szádvári Enikő egyébként nemrégiben az Érd FM vendége volt, ahol szintén a gyász témáját járták körbe.

Fotó: Pexels

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email