22_03_29_erdmost_nincskep

Távozik hivatalából az érdi rendőrkapitány

22_03_29_erdmost_nincskep

Távozik hivatalából az érdi rendőrkapitány

Nogula Tamás civilként folytatja pályafutását.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nogula Tamás alezredes igen rövid idő alatt igazi legenda lett itt Érden. Közel 25 évig volt szolgálatban a rendőrségen, karrierútja példaértékű – írja bejegyzésében a polgármester annak kapcsán, hogy az érdi rendőrkapitány leszerel és a magánszférában folytatja pályafutását.

Mondhatjuk, hogy végigjárta a ranglétrát, hiszen hosszú éveken keresztül dolgozott járőrként, majd szolgálatvezető lett, továbbá a közrendvédelmi osztályt is vezette. 2018 novemberében pedig az országos rendőrfőkapitány megbízta az Érdi Rendőrkapitányság vezetésével, 2021. május 1-jén pedig a kinevezését is megkapta.

Ezt követően hosszabb interjút adott az ÉrdMostnak, amelyben elmondta: alapvető célként tűzte ki a bűncselekmények minél szélesebb körű megelőzését, hogy megyei jogú városunkban csökkenjen az elkövetett bűncselekmények száma.

nogula_tamas_190727
Nogula Tamás rendőrkapitány a kinevezését követően

Ennek érdekében teljesen átalakította a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységét. Kinevezett egy független bűnmegelőzési előadót, akinek csak ez lett a feladata. Így számos eredmény született, többek között az „unokázós” csalások felderítésében, tehát a pénzátadással végződő bűncselekmények száma jelentősen lecsökkent a területen.

Csőzik László bejegyzésében azt írja, hogy a távozó kapitány teljesen újjászervezte a bűnüldözési munkát is a városban, a korábbinál is eredményesebbé téve az érdi kapitányságot. Ezt bizonyítja az is, hogy a városban tevékenykedő betörőbandákat elfogták, tavaly nyáron szinte minden hétre jutott egy hír egy újabb sikeres felderítésről.

Nogula Tamás munkájának is köszönhető, hogy az Érdi Rendőrkapitányság jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal. Ezt az is bizonyítja, hogy a város anyagilag is támogatja a rendőrök munkáját, így a közterületeken nagyobb időbeli lefedettséggel tudják biztosítani a rendőri jelenlétet.

A búcsú pillanata a polgármester irodájában

Az érdi rendőrkapitány szombaton szerelt le, hétfőn pedig a polgármestert személyesen kereste fel, hogy elbúcsúzzon és megköszönje a közös munkát. Csőzik László is köszönetét fejezte ki a város nevében ezért a negyedszázadért, amit Nogula Tamás a városért tett.

„Végtelen lehangolt vagyok, amiért egy ilyen jó szakembert veszít az érdi, mi több a magyar rendőrség. Nem kellene, hogy így legyen!”

– írja a polgármester, aki egyben erőt és sok sikert kívánt a civil élethez.

fotó: Draskovics Ádám, forrás: Csőzik László Facebook-oldala

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email