22_03_29_erdmost_nincskep

„Célul tűztem ki a bűncselekmények minél szélesebb körű megelőzését”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Célul tűztem ki a bűncselekmények minél szélesebb körű megelőzését”

Nogula Tamás rendőr alezredes több mint húsz éve dolgozik az Érdi Rendőrkapitányságon, ahol az évek során egyre magasabb pozíciót töltött be. 2018 novemberében az országos rendőrfőkapitány megbízta az Érdi Rendőrkapitányság vezetésével, 2021. május 1-jén pedig kinevezte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Most, hogy kinevezték, tervez változásokat bevezetni?

Nem. A kinevezésem bizalmi kérdés volt, az eddigi munkámat ismerték el és erősítették meg ezzel.

Mi a legfontosabb eredmény eddigi tevékenysége során?

Két és fél évig voltam megbízott kapitányságvezető. Amikor megkaptam ezt a feladatot, célul tűztem ki a bűncselekmények minél szélesebb körű megelőzését, hogy megyei jogú városunkban csökkentsük az elkövetett bűncselekmények számát. Ennek érdekében átalakítottuk a bűnmegelőzési tevékenységet: kineveztem egy független bűnmegelőzési előadót, akinek csak ez a feladata. Pl. az „unokázós” csalások megelőzésébe továbbra is jelentős munkát fektetünk. Kísérletek a mai napig előfordulnak területünkön, de a pénzátadással végződő bűncselekmények száma jelentősen lecsökkent, az emberek jelentős hányada – megfogadva tanácsainkat – óvatosabb, bizalmatlanabb az idegenektől érkező telefonhívásokkal kapcsolatban. Ahhoz pedig, hogy valakiből ne váljon károsult, ennyi leggyakrabban elegendő.

Van Érdnek olyan területe, ahol fokozottabb rendőri jelenlétre van szükség?

A frekventált, kiemelt helyeken indokolt, például a városközpontban, illetve a Parkvárosban található Bem téren és környékén.  Nincs a városnak olyan kiemelt baleseti és bűncselekményi gócpontja, amely e miatt fokozott rendőri jelenlétet indokolna.

Milyen az együttműködésük a különböző társzervezetekkel, mint például a polgárőrséggel vagy a közterület-felügyelettel?

1999. óta szolgálok az Érdi Rendőrkapitányságon és együttműködés tekintetében csak pozitívumokat tapasztaltam. Több feladatot is a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel karöltve hajtunk végre: rendezvények biztosításában pl. jelentősen támaszkodunk a humánerejükre, csak úgy, mint a kézilabda és a labdarúgó mérkőzések esetében is. A biztosítást természetesen a jövőben is meg kell oldanunk, de egyébként ez olyan feladat, amit a rendőreink szívesen hajtanak végre. Személyesen találkozhatnak a szurkolókkal, az állampolgárokkal, és tudunk kapcsolatot építeni, erősíteni.

Milyen az Érdi Rendőrkapitányság kapcsolata Érd Megyei Jogú Város önkormányzatával?

Velük is nagyon jó a kapcsolatot ápolunk, anyagilag is támogatják a rendőreim munkáját, így a közterületeken nagyobb időbeli lefedettséggel tudjuk biztosítani a rendőri jelenlétet. Kiemelendő a város különböző pontjain telepített és működtetett térfigyelő kamerák és a rendszámfelismerő kamerák jelentősége, az elmúlt időszakban több bűncselekmény felderítését segítette a kamerarendszerek által rögzített felvételek elemzése.

Az elmúlt, picivel több mint egy év a koronavírus-járványról szólt. Milyen plusz feladatokat rótt a rendőrségre a vírus elleni védekezés?

A pandémiával kapcsolatban keletkeztetett jogszabályokat nekünk is be kellett tartatni Érden. Értem ezalatt a kijárási korlátozással, a maszkviseléssel és a csoportosulással kapcsolatos szabályokat. Mindig arra törekedtünk, hogy mindig az összes körülményt figyelembe véve, emberséggel, türelemmel, ám határozottan és következetesen oldjunk meg, szankcionáljunk egy jogsértést.

Érezhető volt bármilyen visszaesés a bűncselekmények számában az elmúlt bő egy évben, a járvány alatt?

Inkább azt mondanám, átalakuláson ment keresztül a bűncselekmények elkövetésének formája. Az online térben megnőtt a netes vásárlásokkal kapcsolatos, arctalan átverők, vagy a telefonon jelentkező csalók száma. Megragadva az alkalmat, felhívom az emberek figyelmét arra, hogy figyeljenek oda, milyen internetes oldalról vásárolnak, részesítsék előnyben az utánvéttel történő fizetést, hiszen ez jóval biztonságosabb, és ne dőljenek be jóhiszeműen a különböző telefonálóknak. A bank ugyanis nem fogja felhívni ügyfeleit azzal, hogy adja meg a kártya adatait, az ilyen jellegű telefonhívás mindig legyen gyanús. A már említett „unokázós” vagy az idős korosztályt célzó csalások esetén pedig inkább legyenek bizalmatlanok az idősek és hívják vissza az említett unokát vagy rokont.

Jön a nyár és úgy tűnik a járvány harmadik hulláma is lecseng, már rendezvényekre is mehetünk. A rendőrség hogyan készül erre az időszakra?

Az elkövetkezendő időszakban a rendezvények lebonyolítását már engedi a kormányrendelet, így kollégáim újbóli oktatást kaptak a témában, a turisztikai idénnyel kapcsolatosan pedig azt mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, a protokoll szerint fogjuk végrehajtani a feladatokat. Ez azt jelenti, hogy a fő,- és tömegközlekedési útvonalak közlekedésbiztonsági szempontból való ellenőrzése fő cél. Esetünkben a Balatonra vezető útvonal, az M7-es autópálya, illetve a 7-es számú főút forgalmát kell esetlegesen kezelnünk, főként pénteken és vasárnap. Bűncselekmények szempontjából pedig a kollégák ugyanolyan lelkiismeretesen és elhivatottan fogják megelőzni és üldözni a bűnt, mint eddig, és megfelelő, irányított járőrszolgálattal biztosítjuk a lakosok biztonságérzetét a közrendvédelem szempontjából.

Ön szerint ma milyen a rendőrök társadalmi megítélése?

Igyekszünk megfelelni minden társadalmi elvárásnak, ez jellemzően a kollégák kommunikációjában mérhető. Én úgy ítélem meg, itt Érden szeretik a rendőröket az állampolgárok, rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Iskolákat, óvodákat látogatunk, ahol bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági előadásokat tartunk. Látogatjuk az idős klubokat is, elbeszélgetünk az idős emberekkel, akiktől szintén sok megerősítést kapunk a munkánk elismeréseként.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email