22_03_29_erdmost_nincskep

Ennyi volt: hétvégén elköszönhetünk a nyárias ősztől

22_03_29_erdmost_nincskep

Ennyi volt: hétvégén elköszönhetünk a nyárias ősztől

Tomboló zivatarok, felhőszakadás és jégeső is lesz a következő napokban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pénteken a vastagabb felhőzet szakadozik, csökken, egyre többfelé kisüt a nap, majd nyugat felől fátyolfelhők, estétől pedig vastagabb felhőtömbök is érkeznek. Ezekből nyugaton záporok, zivatarok kialakulása várható. A délies szél nagy területen élénk, az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős lesz. A csúcshőmérséklet 26 és 32 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő.

A hosszúra nyúló szeptemberi nyár hétvégére visszavonulót fúj, hiszen gyökeresen megváltozik az időjárás. Szombaton az ország középső részén másodfokú riasztás lesz érvényben zivatarok miatt, ekkor pedig jelentősen visszaesik a nappali hőmérséklet is.

A zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek, jégeső és intenzív csapadék is valószínű. A hétvége első felében erősen felhős, illetve borult lesz az ég.  A délutáni órákban 16, 31 fok valószínű, a tartósabban csapadékos nyugati vidékeken mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Vasárnap sem reménykedhetünk a jó időben, általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Többfelé várható eső, záporeső, zivatar. Helyenként jelentős mennyiség hullhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 28 fok között valószínű. Az ország keleti felén lesz erősebb a nappali felmelegedés, a középső és a nyugati országrészben mindössze 20 fok körüli értékeket mérhetünk majd.

 

fotó: pixabay.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email