csozikportreBA_221109

„Amíg én vagyok a polgármester, nem épül akkumulátorgyár Érden”

csozikportreBA_221109

„Amíg én vagyok a polgármester, nem épül akkumulátorgyár Érden”

Túlzás akkumulátorgyárnak nevezni egy tizenöt négyzetméteres összeszerelő műhelyt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Futótűzként terjedt el a közösségi oldalakon az a hamis információ, mely szerint Érden, a Szajkó utcában akkumulátorgyár épülne. Mindezt Simó Károly fideszes önkormányzati képviselő a saját Facebook-oldalán tette közzé.

Csőzik László polgármester reagált az ügyre, közösségi oldalán azt írta:

„Simó Károly hazudik.”

Továbbá megnyugtat minden érdi lakost, hogy amíg ő a polgármester, addig biztos, hogy semmilyen akkumulátorgyár nem épül a városban. Csőzik hozzátette, néhány napja megkereste az önkormányzatot a kormány befektetési ügynöksége, hogy Érdre hoznának egy akkumulátorgyárat. Ehhez 60-100 ezer négyzetméteres telket kerestek.

„Erre mi határozott NEMET MONDTUNK, szó sem lehet róla, hogy hozzájáruljunk.”

– válaszolt az ügynökség megkeresésére a polgármester.

Csőzik László természetesen kitért arra is, mi történik majd a Szajkó utcában, mi az, amit az érdi fideszes képviselő akkumulátorgyárnak állít be. Az alábbi képen a Szajkó utcai „gyár” látható, ami tulajdonképpen egy összeszerelő üzem lesz. A bejegyzésből az is kiderül, hogy az épületen belül egy kicsi részleg érintett ebben, mindössze egy 15 négyzetméteres műhelyt szeretne kialakítani a tulajdonos.

Túlzás akkumulátorgyárnak nevezni egy tizenöt négyzetméteres összeszerelő műhelyt

Fontos hangsúlyozni, hogy NEM akkumulátort fognak gyártani, mindössze az ország határain kívül legyártott akkumulátorcellákat importálnak, amiket itt fog összeilleszteni és egy dobozba beragasztani négy alkalmazott egy műszakban.

„Olyan kész szárazlítium akkumulátorok összeragasztásáról van szó, amik az önök telefonjaikban, laptopjaikban, fűkaszáikban is vannak.”

– írja a polgármester.

Az üzemrész kialakítása nem jár építkezéssel, hiszen már egy meglévő épületről van szó, továbbá a működés semmilyen környezeti terhelést nem jelent, így füstre, bűzre sem kell számítania senkinek. Mindezt jól bizonyítja az is, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatba foglalta azon megállapítását, mely szerint a tevékenységnek jelentős környezeti hatása nincsen, így környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása sem szükséges.

Az önkormányzatnak bemutatott dokumentumok szerint az összeszerelő üzem miatt a keletkező gépjárműforgalom sem lesz jelentős, hiszen havonta legfeljebb nyolcszor fog itt megfordulni egy-egy tehergépkocsi. Amúgy egy magyar magánszemélyek tulajdonában álló kisvállalkozásról van szó évi 38 milliós bevétellel és jelenleg két alkalmazottal, tehát nem igaz, hogy kínai vagy koreai nagyvállalat jönne Érdre.

Csőzik László reagálva az ellenzéki vádakra kiemelte, nem az önkormányzat engedélyezte az üzemet, hiszen a hatósági eljárást nem Érden folytatták le.

Az önkormányzattól mindössze tájékoztatást kértek a helyi szabályokat illetően.

Továbbá hangsúlyozza azt is, hogy semmilyen titok nem övezte az ügyet, hiszen a kormányhivatali határozat már hónapokkal ezelőtt  kikerült a város honlapjára. A dokumentumot véleményezésre is bocsátották, de egyetlen észrevétel sem érkezett az ügyben, még Simó Károlytól sem – tette hozzá polgármester.

fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email