A gyülekezetben elmondott beszéde tartalmilag lényegében ugyanarról szólt, mint amit az ünnepségen hallhattunk, csak az előbbi dorgálásként, az utóbbi dörgedelemként hatott. Mikor határozta el, hogy ilyen beszédet fog mondani?

Már két éve is sok minden összegyűlt bennem, amikor a feleségem elhunyt, de akkor még nem akartam megszólalni, hogy az egyházamat ne hozzam nehéz helyzetbe. Vártam a megfelelő pillanatot. Nemrégiben elkezdtem a gondolataimat hangüzenetekben megfogalmazni, hogy minden egyben legyen. Amikor felkértek, hogy mondjak beszédet idén is, először arra jutottam, hogy az ilyenkor szokásos mederben maradok. Aztán jött az álom, mint egy intés, ami után már nem tudtam elvonatkoztatni a valóságtól. Pedig nem szoktam az álmoknak jelentőséget tulajdonítani. Nagyon megérintett Pesty László nyilatkozata is. Tisztában vagyok azzal, hogy ő nem handabandázik, és tényleg igaz, hogy kiszemelnek gazdag vállalkozókat, és fölteszik a kérdést: „barátocskám, nem kell neked egy tulajdonostárs?” Majd rövid időn belül kiszorítják az illetőt a vállalkozásából, kiforgatják a pénzéből.

Ezek régóta keringő történetek. Önnek újak?

10 éve hallottam már ilyen esetről, de akkor nem hittem el, hogy ez megtörténhet. De most már ez nem kérdés. A győri bánya-ügyet, amit szintén említettem a beszédemben, egy-két napja hozta a sajtó.

Honnan volt bátorsága épp egy nemzeti ünnepen beolvasni?

Ez egy folyamat volt. Először 2012 környékén ingott meg a bizalmam abban a politikai erőben, amelyben annyira hittem. Majd a menekültválság idején, amikor Szeged mellett osztottam élelmiszert éjszaka, és láttam a tömeges nyomorúságot, majd azt, hogy milyen döntések mentén kívánja kezelni ezt a kormány, megérett bennem, hogy én ebben nem vehetek részt. Tudtam, hogy ezt az álláspontomat képviselni kell, de akkor még más szempontjaim is voltak. A baptista egyház nagyon kicsi, azon belül is én csak egy kis gyülekezet lelkésze vagyok. Nincs országos ismertségem. Senki vagyok, mit számít az én hangom – ezzel nyugtattam magam. Féltettem a családomat, aggódtam, mit fog mondani az egyházam… És akkor jött a feleségem halála. Azt a fájdalmat semmi nem múlhatja felül. Ott eldőlt bennem, hogy beszélnem kell. Nem számít, hogy senki vagyok, csak az, hogy mondjam. Szerveztem egy demonstrációt a kórházhoz, ahol meghalt a feleségem, és elmondtam, hogy az egészségügy állapota tarthatatlan. Beszéltem erről az Érdi Újságnak is, de csak a személyes részét mondtam el annak, amit gondoltam. Vártam, hogy majd valaki nagyobb ember is felszólal, de rájöttem, hogy hiába várok. Nem is haragudhatok, ha más nem teszi meg, hiszen én sem tettem meg. Volt egy időszak, mikor sokat foglalkoztam azzal a gondolattal, hogyha élek 1939-1945 között, akkor vajon bújtattam volna-e zsidókat? Erre nem tudom a választ, csak egy dolgot merek kimondani: nagyon remélem, hogy bújtattam volna.

Egy évvel később, a választások előtt voltam egy rendezvényen. Akkor már látszott, hogy az egészségügynek annyi, és az oktatás is nagy bajban van. Nyakig benne voltam az ukrán menekültek segítésében, szinte szédelegtem a fáradtságtól, de beszélni akartam. Nem volt időm felkészülni, és azon imádkoztam, hogy legyen erőm föltenni a kezemet. Mert ha fölteszem, akkor beszélni fogok. Nehéz volt egy olyan közegben megszólalnom, ahol mindenki egy irányba húzott. Alig kaptam levegőt, amikor kimentem. Felolvastam az igét, és elkezdtem arról beszélni, hogy milyen visszaélésekről tudok a csatornázási projekt, később a lélegeztető gépek beszerzése kapcsán. Hozzátettem, hogy ez a mi bűnünk…, az én bűnöm…, itt tartunk. Az is az én bűnöm, hogy az oktatás ott tart, ahol. Morajlás volt, de nem állítottak meg.

Honnan tudott Ön ezekről a visszaélésekről?

Erre csak annyit mondhatok, hogy tiszta és biztos forrásból. Mindezt azért mondtam el, mert sokat segített most, hogy egyszer már megugrottam a lécet. Persze akkor tudtam, hogy zárt körben beszélek, és onnan nem fog kikerülni semmi.

Azt mondta a beszédében: „Félek, de segítségért kiáltok.” Milyen érzései voltak, mielőtt belekezdett, és beszélt-e a szándékáról valakinek?

Nyilván a gyomrom összeszorult, ugyanakkor elszánt voltam. Nem beszéltem senkivel. Nekem kellett eljutni magammal oda, hogy beleállok ebbe, vagy nem.

Hova nézett beszéd közben?

32 éve beszélek az emberekhez, nagyon fontos, hogy lássam őket. Koncentráltam arra, hogy úgy mondjam el, ahogy felkészültem rá, ezért nem foglalkoztam azzal, hogy mi van a tekintetekben. Láttam, hogy Aradszki András Csőzik Lászlóval beszélget – miattam -, de nem foglalkoztam vele, arra törekedtem, hogy kompaktul elmondjam, amire készültem.

A később elmondott gyülekezeti beszédében szinte prófétai hevülettel idézte Ézsaiást: „Mondd meg a népednek, mi a bűne!” Ami azt illeti, mindkét helyen alaposan beolvasott a hatalmasoknak, ugyanakkor mindegyik inkább erkölcsi, mint politikai beszéd volt.

A hitre jutás után egy jeremiási ige nagyon megragadott: „népek prófétájának hívtalak el, és ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj oda, ahova küldelek, és mondd azt, amit parancsolok neked!” Ettől nagyon meghökkentem, mégis eltelt még két év mire a teológiára mentem. Aztán ahogy múltak az évek, egyre inkább bele kellett állni ebbe a prófétaságba, amit én úgy értelmeztem, hogy, ha hallom az igét és megértettem, adjam tovább. Amikor például 2006-ban polgármesterváltás történt, volt egy erős késztetésem, hogy odamenjek az új polgármesterhez, és elmondjam, amit Isten rám bízott.

Ezek szerint korábban sem tartotta magát távol a politikától. Ez azért is érdekes, mert az egyházak viszont némaságba burkolóznak, mondván, nem politizálnak. Holott az erkölcsi kiállás, az emberi értékek megfogalmazása csak annyiban „politizálás”, amennyiben minden az, ami közügy. Innen nézve a kereszténység születése is politikai mozgalom volt.

Nekem nagy problémám, hogy a jobboldal ki akarja sajátítani az egyházakat. Megérne egy misét, hogy ezt milyen módon teszi. Az egyháznak valóban nem kellene politizálnia, a benne levő embereknek viszont igen, méghozzá a helyes dolgok mentén.

Az nagyon különböző lehet, hogy az egyének politikailag mit gondolnak helyesnek.

Persze, ez így van, de az nem, hogy erkölcsileg mit. A prófétának csak annyi a felelőssége: hallja, elmondja az igazat, és viseli a következményeket. Ahogy mondtam, magánszemélyként kívánatos, hogy politikailag odaálljanak az emberek valahová, de én ezt lelkészként nem tehetem meg, hiszen nem zárhatom ki a gyülekezetből a másik oldalon állókat. Ugyanakkor én már nem tudom elviselni, hogy nem mondjuk ki a nyilvánvaló igazságot. Az egyházak óvatosságát maximálisan megértem, hiszen én is átmentem ezen a hídon, de ma már eljutottam odáig, hogy nincs elvárásom sem a saját, sem más egyházak felé. Csak saját magam felé. És igen, félek, de akkora fájdalom már többé nem érhet, mint ami ért két évvel ezelőtt. Azóta nagyon érzékennyé váltam. Meggyőződésem, hogy ha a feleségem él, nem fogadtunk volna be menekülteket, és a gyülekezetben nem osztunk most élelmiszert. Elsősorban ez az érzékenység indított el errefelé, és persze az is igaz, hogy most van időm olyasmire is, ami a családi életünkbe nem biztos, hogy belefért volna.

Ünnepi beszédében úgy fogalmazott, „Érd híressé vált az önzésről”. Mire gondolt?

Konkrétan egy képviselőre, aki a kert-pályázat bírálójaként 180 000 Ft utalványt szavazott meg a saját családjának. Nem akartam neveket mondani.

Egyet azért mondott, Aradszki Andrásét, akit arra szólított föl, hogy szerezzen érvényt az igazságnak, és Magyarország Alaptörvényének. Utána odament Önhöz a képviselő úr?

Nem tudom, hogy odajött volna-e, mert el kellett rohannom a parkvárosi gyülekezetbe. Korábban is intéztem már kérést hozzá, amikor a feleségem meghalt, megkértem őt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot a temetkezés 27 %-os áfájának eltörlésére. Nem tudok róla, hogy megtette.

Az elmúlt négy napban milyen reakciókat kapott?

Néhányan, akiknek az egyházban számít a véleményük, megköszönték. Volt, aki azt mondta, úgy gondolja, sokunk nevében mondtam. Más hozzátette, ők is szóltak egyénenként, de nem mondták el nyilvánosan.

Nagy hatással volt rám, bevallom, amikor az alaptörvény preambulumából idézett. Gyönyörű szöveg – ennek az országnak a tízparancsolata kellene hogy legyen.

Nekem is katartikus élmény volt, mikor elolvastam, és azóta sem tudok napirendre térni felette, hogy mi van benne, és ahhoz képest mit csinálunk.

Mármint hogy ők…

Nem, én az gondolom, hogy mi. Nekünk is megvan a magunk felelőssége.

Úgy mondta az imént, hogy az a politikai erő teszi ezt, amelyben bízott. Ezek szerint van egy mély csalódottság-érzése? Ahogyan Pesty László fogalmazott, egy „érted haragszom”-indulata?

Sok idő telt el, és ez már régóta nem az én pártom, ami nem jelenti azt, hogy átálltam volna a másik oldalra. Sem harag, sem indulat nincs bennem semmilyen politikai erő irányában. Figyelem, ami történik, összevetem a Bibliával, és mivel ellentmondást tapasztalok, ezt ki kellett mondanom. Én nem politikai gondolatokat akartam megfogalmazni, hanem az isteni lelkületet közvetítem. Az a célom, hogy rám ne politikai szónokként, hanem lelkészként gondoljanak az emberek.