aug20erddijkitunetesBA_230822.jpjg

Érd legjobbjai köztünk járnak, ismerje meg őket ön is

aug20erddijkitunetesBA_230822.jpjg

Érd legjobbjai köztünk járnak, ismerje meg őket ön is

A nemzeti ünnepen az Érdért, érdiekért munkálkodókat díjazták.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Régi hagyomány már, hogy az augusztus 20-i városi ünnepségen Érd polgármestere városi díjakat, kitüntetéseket ad át azoknak, akik sokat tettek, tesznek a városért és az itt élőkért. Idén is többen részesültek a rangos elismerésben.

Az Érd Városáért Díjat Miskolczi Katalin vehette át, akit sokan ismernek városunkban, hiszen több évtizeden át munkálkodott azon, hogy Érden valódi közösségek jöjjenek létre. Önkéntes munkán alapuló akciókat szervezett – például fásítási akciókat és útépítést -, és az ő nevéhez fűződik az a jótékony célú hulladékgyűjtési akció, ami országos visszhangot kapott a nyolcvanas években. Kezdeményezte nyugdíjas klubok létrehozását, túrákat szervezett. 1990-től három önkormányzati cikluson keresztül a szociális bizottság tagja volt. 1998-tól külső bizottsági tagként, majd 2002 és 2010 között önkormányzati képviselőként végezte munkáját. Sokszor nyújtott segítséget időseknek, illetve mélyszegénységben élőknek. Dombosváros igazi fejlődése az ő képviselősége alatt indult el. A helyi közéleti szereptől elbúcsúzva sem állt meg, folytatta közösségépítő munkáját, amelyet eddig több magas kitüntetéssel ismertek el.

Az Érd Közneveléséért Díjat idén három kiváló pedagógus nyerte el: Zalaváriné Muk Ágota, Takács Krisztina és Kasler Tímea.

Zalaváriné Muk Ágota éppen 30 éve, 1993-tól tanít földrajzot és rajzot a VMG-ben. Rengeteg gyerek bontakoztathatta ki képességeit az ő irányítása alatt. Kezdetektől ő vezeti a rajz- és kézműves szakköröket, fakultációkat, érettségiző diákjai kiváló eredménnyel teljesítik a vizuális kultúra és művészettörténet vizsgákat, a legelkötelezettebbek a művészeti egyetemeket erősítik.
Több kiállítást is szervezett a VMG-ben végzettek festményeiből, szobraiból, grafikáiból, iparművészeti munkáiból a gimnázium alapításának évfordulós ünnepségeire. Évente többször szervez látogatásokat kiállításokra és múzeumokba, kézműves nyári táborokat tart. Diákjai országos versenyeken előkelő helyezéseket érnek el. Önképzésére is odafigyel, elvégezte a MOME 3 éves egyetemi kiegészítő képzését.


Takács Krisztina 40 éve dolgozik pedagógusként, 30 éve a Móra gyógypedagógusa. Egész életét a külön nevelhető-oktatható, sajátos nevelési igényű gyerekek tanításának szentelte. A felsős szakmai munkaközösség vezetője és osztályfőnök volt 25 éven át. Számos pedagógushallgatót és gyakornokot mentorált, nagy hangsúlyt helyezett a szakmai továbbképzésekre, az általa vezetett tanulócsoportok igazi közösséggé váltak. A komplex művészeti nevelés keretében zeneterápiával fejlesztette diákjait.  T anítványait számos tanulmányi versenyre készítette fel, kiváló eredménnyel.Sugárzik belőle az empátia, a pozitív példa, amely jó hatással van a gyerekekre és a kollégáira is.  2024 januárjában, több mint 40 aktív év után búcsúzik majd a pályától és nyugdíjba vonul.

Kasler Tímea 2018 óta az Érdi Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettese. 1991-ben kisgyermekes anyukaként helyezkedett el a Kisfenyves Óvodában, ahol azóta is dolgozik. Intézményében elsőként nyerte el „Az év legjobb óvónénije” címet, a szülők és kollégák döntése alapján. Három éven át vezette az irodalmi munkaközösséget Érden, később a matematika munkaközösségben tartott foglalkozásokat. Szakmai, módszertani tudását folyamatosan fejleszti, bekapcsolódott a kisgyermekek környezeti és természetvédelmi nevelését célzó programokba, és igen sikeresen működtette a környezeti nevelés munkaközösséget. Rengeteg pályázatot dolgozott ki (és nyert el) annak érdekében, hogy az óvoda változatos és a gyermekek számára vonzó eszközökkel legyen felszerelve.  Becsületes, kedves, felkészült és elhivatott szakember, a Kisfenyves Óvoda nagyra becsült és közkedvelt óvodapedagógusa.

Az Érd Egészségügyéért Díj idei kitüntetettje dr. Deák Gábor háziorvos, aki 28 éve dolgozik az alapellátásban. Háziorvosi képzettsége mellett belgyógyász és gasztroenterológus szakvizsgával rendelkezik, sokáig a szakrendelőben is vállalt munkát. Háziorvosként a Bem téren kezdett dolgozni, ahol három társával osztott meg egy rendelőt, de nemrég beköltözött a Bajcsy Zsilinszky út 40. számú épületbe, ahol önálló, jól felszerelt rendelőben dolgozhat.  Munkájával kapcsolatban panasz egyszer sem érkezett, köztiszteletben álló, a páciensek gyógyulásáért minden tőle telhetőt megtevő, lelkiismeretes orvos. Csaknem három évtizedes kiváló teljesítményével, színvonalas gyógyító munkájával sokat tett Érd egészségügyének fejlődéséért, az érdiek jobb egészségéért. (Deák Gábor nem tudott jelen lenni az átadáson.)

Az Érdi Közszolgálati Díjat idén Szeidl János György és dr. Kertész Orsolya kapta.

Szeidl János György az Érdi Városgazda zöldterületi részlegvezetője, aki az elmúlt nyolc évben igen lelkiismeretesen végezte a munkáját. Mindennapi feladatai közé tartozik a buszmegállók, játszóterek, óvodaudvarok, parkok tisztántartása, az utcabútorok, játszószerek és egyéb eszközök karbantartása és pótlása. Kiemelkedő szakmai tapasztalata révén sok helyen változott előnyére a városkép. Irányítása alatt az újragondolt növény-kiültetésekkel számos zöldfelület újult meg és vált használhatóbbá. Odaadó munkavégzésével, segítőkész hozzáállásával, munkatársi és vezetői példamutatásával nagymértékben hozzájárult Érd fejlődéséhez.

Dr. Kertész Orsolya a Polgármesteri Hivatal Személyzeti Osztályának vezetője, aki 2001 óta dolgozik a hivatalban és 2008 óta vezeti a személyzeti osztályt. Időközben elvégezte a Pécsi Tudományegyetem jogi karát. Feladatait igen nagy odafigyeléssel és odaadással teljesíti. Mindig naprakész a jogszabályi változásokban, és gyorsan reagál a szakmai kihívásokra, a munkatársak igényeire, megoldandó problémáira. Professzionális, segítőkész és hivatástudattal rendelkező szakember, akinek támogatására és megértésére a Polgármesteri Hivatal minden dolgozója számíthat.

Az Érd Családja Díjat ebben az esztendőben Marlyin Mónika és Csengeri Attila családja kapta.

A házaspár öt gyereket nevel. Tíz esztendeje aktív tagjai az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének, rengeteget dolgoznak a közösségi élet szervezésében, Érd megmozgatásában. A nevükhöz fűződik immár 20 éve az Érd Körbe kerékpáros megmozdulás, valamint 10 éve a Szilveszteri Jótékonysági Futás. Jó példát mutatnak a környezetükért, közösségükért tenni akaró és tenni tudó érdieknek. Gyermekeik nevelésével, taníttatásával, családtagjaik gondozásával és közéleti szerepvállalásukkal egyaránt kiemelkedő személyiségek.

Az Érdi Sport Díjat idén a Kőrösi KDSE – Treff 99 férfi kézilabdacsapat vehette át.

Ez egy igen összetartó és dinamikusan fejlődő gárda. Felkészülésben, összetartásban és küzdőszellemben egyaránt a legjobb csapatokkal mérhető össze. Az elmúlt esztendőkben igen nagy sikert ért el a csapat: a megyei másodosztályban szereplő alakulatnak a 2022/2023-as szezonban esélye nyílt, hogy bemutatkozzon az NB II-ben, amivel történelmi sikerhez juttatta Érdet.
A csapat sikerében nagy szerepe volt az elhivatott edzői gárdának és a csapatot tűzön-vízen át támogató szurkolótábornak. A rendkívüli teljesítmény nagy örömöt és megbecsülést hozott a sportszerető érdieknek is.

 

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email