355492389_760432442543584_4174902438834495578_n

Múltidéző érdi mesék csatákról, szerelemről, vitézekről-videó

355492389_760432442543584_4174902438834495578_n

Múltidéző érdi mesék csatákról, szerelemről, vitézekről-videó

Csőzik László Érd polgármestere a Szent Iván-éji pikniken vezet túrát az egykori Szapáry-kastély pincerendszerében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Még a tavalyi közösségi gyűlésen merült fel a gondolat, hogy a város történelmi nevezetességei iránt érdeklődő lakosoknak Csőzik László polgármester túrát szervez a település magját képező Érd-Ófaluban. Ez a kezdeményezés sikeres volt, már több ilyen alkalmat is tartottak.

A közelgő Szent Iván-éji pikniken is kaphatnak ebből az izgalmas túrából egy szeletet az érdeklődők, hiszen a város vezetője az egykori Szapáry-kastélyt és annak  megmaradt pincerendszerét mutatja be a résztvevőknek.

Június 24-én 16 órakor indul majd az időutazás, amelyre ezúttal regisztrálni nem kell – olvasható a polgármester Facebook-oldalán.

„Ígérem, elmondok mindent, ami az egykori Szapáry-, majd Sina-kastély történetéről tudok. Mesélek majd nagy csatákról, háborúkról, szerelmekről, intrikákról, raboskodásról, valódi hős vitézekről” – fogalmazott a bejegyzésben Csőzik László.

Az idősebbek még emlékezhetnek a kastélyra, hiszen végleg csak a 70-es években tették a földdel egyenlővé az impozáns épületet, amely még romos állapotában is lenyűgöző volt. Nevét pedig a törökverő Szapáry Péterről kapta.

A hatalmas uradalomból – amelyet olyan legendás magyar nemesi családok birtokoltak az elmúlt 500 évben, mint a Sárkány-, az Illésházy-, Szapáry-, Batthyány-, Sina-família – mára lényegében a legendás pincerendszeren kívül csak a Gazdatiszti ház maradt meg.

A polgármester úgy fogalmazott: „A pincerendszer önmagában egy csoda, csupa rejtély, legendák lengik körül, amikről szívesen mesélek.”

A túrára 15:45-re kell érkezni, a találkozó az ófalui Kastélydombon lesz. Érdemes egy kardingánt, vékonyabb pulóvert hozni, mert a pincében hűvös van.

A rejtélyes pincéről korábban az Érd TV is készített egy anyagot “Érd gyomrában” címmel, amelyet amolyan kedvcsinálóként érdemes megtekinteni:

forrás: Csőzik László Facebook-oldala, Erdmost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email