virágoskert2-jpg-pixabay

Virágzó érdi porta : június 21-ig lehet pályázni a címre

virágoskert2-jpg-pixabay

Virágzó érdi porta : június 21-ig lehet pályázni a címre

Ismét indulna a megmérettetésen Horváthné Soós Renáta, a tavalyi győztes.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Horváthné Soós Renáta 2022-ben harmadszor nyerte meg a pályázatot, a nyereményből három gyermekük virágládáit ültették be növényekkel. „Ránézek, és tudom, hogy ez a címmel járó jutalomból született” – mondta az Érdmost érdeklődésére Renáta. Csodálatos kertjéről tavaly nagyobb lélegzetű cikket is közöltünk, aki inspirálódni szeretne, annak érdemes elolvasnia, illetve megnézni a képeket itt.

„Idén is tervezünk több újdonságot. Amit kikezdett az idő, azt ki kell javítani, újra kell gondolni. Az elmúlt évben új szegélyeket raktunk le, ez nagyon nagy munka volt. A kert képe tehát mindig változik, de van, amit ugyanúgy csinálunk: ez a komposztálás, többek között. És ültetünk zöldségeket is: paradicsomot, paprikát, uborkát, borsót – mindazt, ami ezen a földön megél” – árulta el Renáta.

Idén is több kategóriában nevezhetnek az érdiek erre a nemes versenyre. A Virágzó érdi porta címre azoknak érdemes pályázniuk, akik tisztán, rendben tartják a kertjüket, udvarukat, no meg a kerítés előtti területet, az ezt szabályozó helyi rendelet előírásainak megfelelően. Fontos, hogy a kert, udvar, ház együttese harmonikusan illeszkedjék a környezetébe.

A Bőtermő érdi konyhakert címre értelemszerűen azok pályázhatnak, akik a kertjükben gyümölcsöst, veteményest alakítottak ki, és egyben megfelelnek a fenti feltételeknek is.

A Szép utcafront elismerést azok a lakóközösségek, illetve lakosok nyerhetik el, akik a környezetüket – legyen ez kert, park, utcafront – saját költségükön tisztán, ápoltan, gondozottan tartják, és ezzel a példaértékű munkával javítják a városképet.

A Szép érdi erkély, terasz kitüntetésre azok pályázhatnak, akik társasházban, sorházban vagy lakótelepen élnek, és erkélyük, teraszuk harmonikusan és esztétikusan illeszkedik a környezetébe.

Idén bevezették az Ökokert kategóriát (hogy ez mit is jelent pontosan, arról korábban itt írtunk). Ezért a címért egyének és lakóközösségek egyaránt indulhatnak, ha az ingatlanjuk, illetve zöldterületük ökológiai szolgáltatásaival, biodiverzitásával példaértékű.

viragzo_erdi_porta_200615

A zsűri az élő zöldfelületeket díjazza, az épített és művi elemek csak a szükséges mértékben lehetnek jelen a kertekben, teraszokon, udvarokban.

Az első három helyezettet idén is kategóriánként díjazzák. A legjobbak falra szerelhető táblácskát kapnak, a második, harmadik helyezettek emléklapot.  És hogy a további kertészkedést is támogassa az önkormányzat, 50, 30 és 20 ezer forint értékű növényvásárlási és kertészeti utalvánnyal is meglepi a díjazottakat.

Pályázni az adatlap (viragzo_erdi_porta_kiiras_2023_mellekletek) benyújtásával, illetve az abban meghatározott dokumentumok csatolásával lehet. Ezeket emailben az onkormanyzat@erd.hu e-mail címre várják. Személyesen a hivatal ügyfélszolgálatán, zárt borítékban adhatják le a pályázók.

Postai úton a Környezetvédelmi Osztálynak küldjék meg az anyagot (2030 Érd, Alsó u. 3.), szintén zárt borítékban, amire írják rá: Virágzó érdi porta pályázat. A pályázat benyújtási határideje június 21., a teljes pályázati kiírás itt olvasható.

Fotó: Ádám Katalin, ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email