230503-korosi-kezilabda-2

Döntős a Narancsik csapat, az NB II-ért játszhatnak kéziseink

230503-korosi-kezilabda-2

Döntős a Narancsik csapat, az NB II-ért játszhatnak kéziseink

Két év alatt 2 osztályt léphetnek felfelé az érdi férfi kézilabdázók.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

34-26-os győzelmet aratott a Kőrösi KDSE-Treff99 a Bugyi SE felett, a Pest vármegyei férfi kézilabda-bajnokság I. osztály elődöntőjének visszavágóján. Mivel az érdi csapat a párharc első, idegenbeli felvonásán 24-24-es döntetlent ért el, így 58-50-es összesítéssel búcsúztatta ellenfelét és bejutott a sorozat döntőjébe.

Narancsik Imre edző alakulata május 27-én a Veresegyházzal csap össze az NB II-ért. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a helyszín pedig Fót lesz.

A Kőrösi kapcsán fontos megemlíteni, hogy az előző szezonban még a megyei másodosztályban szerepelt, azt a pontvadászatot végül veretlen mérleggel nyerve lépett fel az élvonalba. A mostani kiírásban azért érezhetően nehezebb dolga volt férfi kézilabdázóinknak, akik közül korábban többen is szerepeltek a hazai NB I-ben.

A becsúszott néhány vereség ellenére élen zárt a Kőrösi-Treff az alapszakaszban, a rájátszásban pedig előbb az Üllőn, míg most a Bugyin lépett túl.

Férfi kézilabda Pest vármegyei I. osztály, elődöntő, visszavágó
Kőrösi KDSE-Treff99 – Bugyi SE 34-26 (16-11)
Érdi gólok: Zalai 5, Balázs, Cseh, Gyöngyösi, Kovács, Zeitler 4-4, Smid, Veres 3-3, Bauer, Hagymási, Hajdu 1-1.

„Ezúttal minden úgy sikerült, ahogy elterveztük. Sokat készült az edzői stáb videóelemzéssel, és legjobb tudásunk szerint próbáltuk felkészíteni a játékosokat. Az eddigiekhez képest másfajta védekezéssel hangoltunk, amivel megleptük a vendégcsapatot. Előre játékban is azt láttuk, amit kértünk a mieinktől. Ott fejeztük be a támadásokat, ahol sebezhető volt a Bugyi csapata, higgadtan, taktikusan kézilabdáztunk”

— értékelt az erdmost.hu-nak Narancsik Imre edző.

„A mérkőzést megelőzően nagy volt az izgalom és a nyomás az egész csapaton, így rajtam is, hisz az elődöntő első felvonásán döntetlent értünk el idegenben, és ezért a visszavágón győznünk kellett a továbbjutáshoz. Remek hangulatban léphettünk pályára és szerencsére az első percektől fogva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ezáltál a játékunk is felszabadultabbá vált.

A védekezésünk egész mérkőzés alatt kiválóan működött és ennek köszönhetően az én dolgom is könnyebb volt. Ez egy csapatgyőzelem volt, mindenki remek teljesítményt nyújtott és remélem, a döntőben is ki tudjuk hozni ezt magunkból, mert akkor úgy érzem, bajnokok leszünk május 27-én”

— tette hozzá Simon Roland, a Kőrösi KDSE-Treff99 kapusa.

Az elődöntő visszavágóján szinte telt ház előtt játszott a Kőrösi az érdi Treff Sportközpontban, és várhatóan a május 27-i fináléra külön szurkolói buszt is indít a klub, hogy minél több rajongó a helyszínen drukkolhasson az NB II-ért folyó aranycsatában.

Fotók: Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email