faklya

Több év szünet után folytatják a hagyományt

faklya

Több év szünet után folytatják a hagyományt

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére utoljára 2019-ben volt fáklyás felvonulás az Érdligeti Általános Iskolában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Három év kihagyás után ismét fáklyás felvonulással emlékezik a 1848-49-es eseményekre az Érdligeti Általános Iskola. A menetet a koronavírus-járvány miatt utoljára 2019-ben tudták megtartani, válaszolta az Érd FM kérdésére Szijártóné Somogyi Mónika intézményvezető.

A felvonulás része az ünnep kapcsán megtartott városi rendezvényeknek is, így a március 14-én, kedd este fél 6-kor kezdődő programra nem csupán az iskola közösségét, hanem minden érdeklődőt, emlékezni vágyót szeretettel várnak.

A felvonulás egy rövid verses-zenés műsorral az iskola Diósdi úti épületében kezdődik, majd a felvonulók fáklyákat gyújtva, Kossuth-nótákat énekelve a Diósdi utat, Pipacs és Duna utcát érintve sétálnak el a Tállya utcai 48-as emlékműhöz. Ahol szintén rövid, szavalatokkal és énekléssel majd ezt követően koszorúzással emlékeznek a 175 évvel ezelőtti eseményekre.

Szijártóné hozzátette, hogy a fáklyás felvonulásnak a kihagyás ellenére is komoly tradíciója van az Érdligeti Általános Iskolában, hiszen a Széchenyi és a Hunyadi iskola 2011-es összevonása óta – a covidos időszak kivételével – minden évben megszervezték. De az egyik elődintézményben, a Széchenyiben már az egyesítés előtt is rendszeresen megtartották.

Az eddigi utolsó fáklyás felvonuláson 2019-ben az Érd TV stábja is jelen volt.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email