Vidám nótázástól és harmonikaszótól volt hangos a régi ófalusi iskola tornaterme a hétvégén, ahol az Érdi Rosenbrücke kórus nemzetiségi dalokat énekelt az óvoda tánccsoportjával közreműködve.
„Nagy örömmel jöttünk, szoros a kapcsolatunk a nemzetiségi óvodával. Vidám dalokkal készültünk, hogy a felnőtteknek és a gyerekeknek is örömet szerezzünk. Régi német népdalokat hoztunk, mivel ehhez az alkalomhoz ez illett a leginkább” – magyarázta az ÉrdMost-nak dr. Leitner Mária, a kórusegyesület elnöke.
Itt, a farsangon avatták fel azt a több százezer forint értékű tangóharmonikát, amit a német belügyminisztérium által kiírt, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán (LDU) keresztül elérhető pályázaton nyert összegből vásárolt az énekkar. A gyönyörű, nemes hangszert a szigetcsépi Dósa Attila szólaltatta meg, méltó módon kísérve végig a német és magyar népdalokat.
A régi fonók, kalákák hangulatát idéző mulatságon a sváb zenék, táncok, dalok és harapnivalók mellett hiába is kerestünk volna jelmezes felvonulókat. Koromné Szilvási Katalin óvodavezetőtől megtudtuk: ez az alkalom az egy hónapos farsangi időszak zenés, táncos lezárása volt, a jelmezbált egy nappal korábban, az óvodában rendezték.
„Most a kifejezetten sváb és a német nemzeti kultúrához kapcsolódó dalokat, táncokat vettük elő, mert fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ily módon is kötődjenek az identitásukhoz, és megismerjék azt a kultúrát, amiben a szüleik, nagyszüleik éltek és jelenleg is is élnek” – hangsúlyozta Katalin.