A találkozót a hazaiak kezdték jobban, Marosi talált be az érdi kapuba, így 20 perc játék után a Majos került előnybe (1-0). Az Érdi VSE azonban a félidő vége előtt egyenlíteni tudott, Farkas Bálint fejese az ellenfél kapujában landolt (1-1).
A szünet után viszont ismét a hazaiak kerültek előnybe, miután az 51. percben Marosi büntetőből megszerezte második gólját (2-1), de a triplázásra sem kellett sokat várni, mindössze négy perccel később újra eredményes volt (3-1).
Az érdiek nem adták fel. A 77. percben Erdész Ádám góljával sikerült zárkózni (3-2), így izgalmassá vált a hajrá. A vendégek dolgát nehezítette, hogy Májer Gergő utolsó emberként szabálytalankodott, amiért a játékvezető piros lapot adott.
Az Érdi VSE emberhátrányban is próbált egyenlíteni, újabb gólt azonban már nem sikerült szerezniük a zöld-fehéreknek, így a Majosi SE otthon tartotta a három bajnoki pontot.
„Az első félidő színvonala gyenge volt, kevés helyzet alakult ki. A hazaiak rúgtak egy gólt, mi pedig pontrúgásból kiegyenlítettünk. A második játékrészben szerkezetet váltottunk, úgy nézett ki, hogy ül is, mert nem igazán tudtak reagálni a szélső visszalépő támadóinkra, így ebből voltak kombinációink, de a játékvezető úgy gondolta, hogy ezt a mérkőzést lerendezi. Befújt egy büntetőt, amit még az U15-ös női bajnokságban sem fújnak be, azután volt egy kiállításunk, ami kifele faultból indult, ezzel keményen belenyúlt a meccsbe, de magunkat is hibáztathatjuk, mert nem úgy játszottunk, ahogy azt elképzeltem”
– értékelt csalódottan Domján Attila vezetőedző a mérkőzés után.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 6. forduló
REBASE Majosi SE–Érdi VSE 3-1 (1–1)
Az Érdi VSE legközelebb hazai pályán harcolhat a bajnoki pontokért. Szeptember 5-én, szombaton 16 órától a Ferencvárosi TC II. csapatát fogadják Domján Attila tanítványai a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.
