1945. január 6-8. között több ezer 16-65 év közötti civil férfit és fiút hurcoltak el Érdről és környékéről a volt Szovjetunió hadifogoly- és munkatáboraiba a bevonuló Vörös Hadsereg katonái. Legtöbben már útközben, illetve a gyűjtőtáborokban meghaltak az embertelen körülmények miatt.

Az elhurcolt áldozatokra emlékezik Érd minden esztendőben, január első (illetve második) vasárnapján. A Jézus Szíve Templomban szentmisét tartottak 8-án, a Kálvin téri református templomban pedig istentisztelet keretében koszorúzták meg a világháborús áldozatok, valamint az 1945-ben ehurcoltak tiszteletére emelt emléktáblát.

Az elhurcoltak leszármazottai a 6-os út melletti kőkeresztnél emlékeztek,  amit még 1994-ben állíttatott az Eszes család, amelynek több tagját elvitték „málenkij robotra”.

Idén helyi történelmi séta keretében is felidézték azokat a viszontagságokat, amelyeket az Ercsin át gyalog Baja felé hajtott áldozatok, valamint a teljes bizonytalanságban, információk nélkül itthon maradt családtagok átéltek éveken keresztül.

A városi megemlékezést Domonkos Béla emlékművénél, a Szabadság téren tartották. Csőzik László polgármester, Aradszki András országgyűlési képviselő, a frakciók, nemzetiségi önkormányzatok, pártok, civil szervezetek, illetve az Ifjúsági Önkormányzat képviselői főhajtással és virággal tisztelegtek az elhurcoltak emléke előtt.

„Érden akkor 15 ezer ember élt. Húsz százalékukat, háromezer embert hurcoltak el 1945. január 8-án – minden ötödik érdit. Aki hazatért, megtört ember lett”  – mondta beszédében Csőzik László polgármester, felidézve a 78 esztendővel ezelőtt történteket.

Az érdiek többségét ukrán szénbányákba és kaukázusi telepekre vitték. Balázs Dénes, a Földrajzi Múzeum alapítója három és fél évet töltött kényszermunkatáborban Azerbajdzsánban, trópusi körülmények között, iható víz nélkül, nyáron több mint 60 fokban. Mások északra kerültek, velük mínusz 40-50 fokban fagyott talajt ásattak.

Aki tudja, hogy mi történt, az soha nem felejt, és soha nem engedi, hogy ez ismét megtörténjen – hangsúlyozta a polgármester.

„Hetvennyolc éve megtörték, megalázták és megtizedelték a nemzetet. De nem tudták elpusztítani sem az idegen, megszálló hadak, sem a nekik hajbókoló árulók. Érd is magához tért poraiból: 1970-ben nagyközség, ’79-ben város, 2006-ban megyei jogú város lettünk. Ma már ötször annyian, több, mint 75 ezren vagyunk, ám az lehurcoltak, meggyilkoltak és családtagjaik fájdalma ma is velünk van” – emelte ki Csőzik László.

„Tragédiájuk, sorscsapásokat zokszó nélkül viselő erejük velünk marad. Ezekben a zord, emberpróbáló, szomszédháborús időkben ők adnak erőt nekünk, utódaiknak. Ők üzenik nekünk: ha kitartunk és ha összetartunk, Érd élni fog és még erősebb lesz” – zárta szavait.

Aradszki András országgyűlési képviselő szintén felidézte az 1945 januárjában történteket, hangsúlyozva: ez Érd mártíromságának emléknapja is.

„A mai nap azért más, mint az eddigi megemlékezések sora, mert ismét imádkoznunk kell a békéért. Két nappal ezelőtt Ferenc pápa azt mondta: jelenleg a harmadik világháború zajlik, különböző területein a Földnek. Soha nem voltunk ilyen közel az elmúlt 78 esztendőben ahhoz, hogy a környezetünkben hasonló módon járjanak el a hadviselő felek.”

„A béke és a fejlődés elvesztése fenyeget minket. Ezért minden keresztény embernek, minden jószándékú, humanista gondolkodású embernek az a fontos, hogy béke legyen a környékünkön, és a hadban álló felek fegyverszünetet kössenek és a békéről tárgyaljanak” – hangsúlyozta Aradszki András.

A kereszténydemokrata politikus köszönetet mondott az áldozatok családjainak, hogy az elhurcoltak emlékét fenntartották, nem hagyták kialudni a lángot, és imádkoztak testvéreikért, férjeikért, hogy jöjjenek haza – és ezzel a békéért is imádkoztak.

„Ez volt számukra is a túlélés, a továbbélés egyetlen lehetősége. Megbékéléssel gondoljunk arra az áldozatra, amit ők hoztak, és Isten óvja Érd lakosságát és Magyarországot attól, hogy még egyszer hasonló dolgokkal kelljen szembenéznie” – zárta szavait.