20221211_172956

Fellobbant az öröm lángja – videó

20221211_172956

Fellobbant az öröm lángja – videó

Meghitt hangulat árasztotta el a múzeumkertet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Advent harmadik vasárnapján is közös gyertyagyújtásra várták az érdieket a Magyar Földrajzi Múzeum kertjébe. A meghitt pillanatokat egy gyerekkoncert előzte meg, a Kiskalász Zenekar karácsonyi műsorát hallgathatták meg a legkisebbek. A gyertyagyújtás előtt még Tetlák Örs alpolgármester és Literáty Zoltán református lelkész szólt a megjelentekhez.

Az alpolgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy nehéz év van mögöttünk és várhatóan a következő év sem lesz könnyebb, de bízik abban, hogy azért mindenkinek sikerült az elmúlt időszakban találni apró dolgokat, amelyek okot adhattak az örömre. A város is igyekszik örömet szerezni számos jótékonysági akcióval, ezekhez pedig remélhetőleg minél többen csatlakoznak ebben az időszakban is – tette hozzá.

Literáty Zoltán, az Érdligeti Református Egyházközség lelkésze pedig a világosságról beszélt. A Biblia harmadik verse kezdődik úgy, hogy legyen világosság. A teremtés kezdetén Isten mondja ezt, ami az ő jelenlétéről szól. Ennek a világosságnak egyetlen küldetése van, hogy rendet teremtsen – hangsúlyozta a lelkipásztor.

A beszédeket követően az alpolgármester és a lelkipásztor közösen meggyújtották a harmadik gyertyát, amely Szűz Máriát szimbolizálja, aki megszülte Jézust; ezért ez a gyertya az öröm jelképe.

Az ünnepi pillanatokat követően pedig a színpad elé várták az ünneplőket, hiszen a Four Fathers Acapella Együttes adott egy alkalomhoz illő koncertet.

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email