Így taroltak a kis érdi műkorcsolyázók a szezonnyitón

Így taroltak a kis érdi műkorcsolyázók a szezonnyitón

Az Érdi Jégcsarnok adott otthont a BudaSkate Cup műkorcsolya és szinkronkorcsolya versenynek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Óriási lehetőség adódott a BudaSkate SE és a Hoffmann Korcsolya Akadémia érdi növendékei számára, ugyanis saját közönségük előtt mutathatták be, mit tanultak az elmúlt időszakban. A helyi növendékek szépen teljesítettek a BudaSkate Cup szezonnyitó jeges viadalon, hiszen kilenc érmes helyezéssel, köztük öt arannyal koronázták meg teljesítményüket.

„Első versenyünk volt a mostani, a 2022-23-as szezonban. A korai szezonkezdés ellenére csapataink két erős programot mutattak be. Nem pihenünk, hiszen van még mit csiszolni rajtuk, hogy a következő versenyeken még jobban teljesítsünk” – nyilatkozta Tóth Márta, az érdi szakosztály vezetője.

A BudaSkate SE szinkronkorcsolya csapatai közül a Mixed Age 2., a PreJuvenile formáció pedig története első nagypályás megméretésén 3. lett.

Műkorcsolya eredmények:
1. hely: Boros Mira (Hoffmann Korcsolya Akadémia, 8 év alatti kategória)
1. hely: Gálhidi Csilla (Szigeti jégakadémia, B Bronz kat.)
1. hely: Kerékgyártó Kiara (Hoffmann Korcsolya Akadémia, D Gold kat.)
1. hely: Laudán Léna (HKA, B Silber kat.)
1. hely: Tersánszky Dániel (HKA, B Bronz kat.)
2. hely: Gémesi Jana Norina (SZIG, 8 év alatti kat.)
2. hely: Schwarzenberger Janka (HKA, B Bronz kat.)
2. hely: Király Emma (HKA, C Silver kat.)
3. hely: Orosz Kira (HKA, B Bronz kat.)
4. hely: Jeszenszki Lilien (HKA, B Silver kat.)
5. hely: Hegedűs Lilla (BudaSkate SE, B Bronz kat.)
6. hely: Béres Elizabet (HKA, B Bronz kat.)

Fotó: Synchro Skating Moments

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email