Botos Botond jobb szélen

Ezüstérmes az érdi karatéka a Ljubljana Openen

Botos Botond jobb szélen

Ezüstérmes az érdi karatéka a Ljubljana Openen

Apróságon múlott, hogy nem Botos Botond nyerte a szlovéniai nemzetközi karateversenyt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az MTK Budapest magyar válogatott, egyben érdi karate harcművésze a felnőtt mezőny -75 kg-os súlycsoportjában lépett tatamira a Ljubljana Open nemzetközi versenyen. A fiatal sportoló első ellenfelét, az osztrák Kühnel Philipet 5-0-ra, majd a szlovén Gaal Jakát 3-0-ra verte, amivel döntőbe jutott. Botos Botond a finálét 2-2-es döntetlennel zárta a szintén szlovén Gorisek Matej ellen, ami a második helyhez volt elegendő (a szlovén karatés szerezte az első pontot a döntőben, ezért őt hozták ki győztesnek – a szerk.).

„A világbajnokság után csalódott voltam, mivel nem úgy sikerült, ahogy azt vártam, de ez erőt adott arra, hogy még jobbá akarjak válni – – értékelte a ljubljanai történéseket Botos Botond. ” A világbajnokságot követően betöltöttem a 21. életévem, ezért már csak felnőtt kategóriában indulhatok. Ehhez a versenyhez jó hangulattal álltam hozzá, nem voltak magas elvárásaim, csak jól akartam érezni magam.”

„Ennek meg is lett az eredménye, mivel második helyezést értem el és a karatém is sokkal tisztább, hatékonyabb volt. Örülök, hogy ez így alakult, mivel újra motiváltnak érzem magam és várom a felnőtt kategória megmérettetéseit”.

Facebook.com/Botos Botond

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email