Elvarázsolta a közönséget az Érdi Kamarazenekar – videó

Elvarázsolta a közönséget az Érdi Kamarazenekar – videó

Vivaldi és Piazzolla művei teltházas koncerten csendültek fel a Kálvin téri református templomban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hosszú felkészülés előzte meg a szombati koncertet, ugyanis az Érdi Kamarazenekar már szeptember óta azon dolgozott, hogy felejthetetlen zenei élményt nyújtson a közönségnek. Az őszi hangversenyen Antonio Vivaldi és Astor Piazzolla művei csendültek fel. Vivalditól a mindenki által jól ismert Négy Évszak igazi csemegének ígérkezett, mind a négy versenymű nagy sikert aratott.

 

Rédai Erzsébet zenekari vezető elmondta, hogy Piazzollát Vivaldi világhírű műve ihlette meg, így született a  Négy Évszak Buenos Airesben, amelyből az Ősz és Tél hangzott el a koncerten.

A hat hegedűverseny mindegyikének három tételét Berán Gábor szólista játszotta, így szűkíteni kellett a koncertet, ezért Piazzolla művéből kevesebbett hallhatott a közönség, de így is igazi komolyzenei élmény volt a koncert

– tette hozzá a kamarazenekar vezetője.

Időnként vendégművészekkel szokott kiegészülni a kamarazenekar, azonban erre most nem nagyon volt szükség, hiszen az elhangzott tételek mind-mind vonószenekari művek voltak, így ezen az estén többségében az Érdi Kamarazenekar muzsikusai játszottak. Erre az alkalomra mindössze egy nagybőgőssel és egy csellistával egészült ki a zenekar – árulta el Rédai Erzsébet.

Profi zenészek ülnek a zenekarban, továbbá új tagok is érkeztek az elmúlt időszakban, akik jelentősen hozzájárultak a fejlődéshez. Szerencsére fiatalok is érkeztek és ez a jövőt tekintve mindenképpen biztató

– tette hozzá.

 

A Kálvin téri református templom teljesen megtelt, rengetegen érdeklődtek a hangverseny iránt. Aki viszont most elmulasztotta a koncertet, annak még lesz lehetősége komolyzenei műveket élőben hallgatni, hiszen az Érdi Kamarazenekar legközelebb december 11-én 16 órától adventi koncertet ad a Gellért utcai Kármelhegyi Boldogasszony templomban. Ezen a hangversenyen közreműködik a Törökbálinti Vegyeskar is és Antonio Vivaldi: Gloria című művét adják majd elő.

 

 

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email