22_03_29_erdmost_nincskep

Kékfény a főtéren – videó

22_03_29_erdmost_nincskep

Kékfény a főtéren – videó

Pénteken tartotta kéklámpás felvonulását a Szikra Tehetséggondozó Egyesület.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Második alkalommal tartotta meg Márton-napi rendezvényét a Szikra. A kéklámpás sétára az autista gyermekeket és családjaikat várták.

A programokat az autista gyermekek igényeihez igazították, akik a nagyobb iskolai, óvodai rendezvényeken nem tudnak részt venni – hangsúlyozta az ÉrdMostnak Zádori Henrietta, a Szikra elnöke.

A Szikra háromszáz gyermekkel foglalkozik, közülük sokan eljöttek a péntek délutáni rendezvényre.

A családok zeneszó mellett sétáltak a főtéren, majd körbeálltak a Múzeum sétányon, és egy nagy szívet formáltak. Lámpásaikat a magasba tartva, integetve, beszélgetve álltak egymás mellett a szülők és a gyerekek.

A különleges fényű lampionokat – a kék az autizmus színe – az egyesület vásárolta, de a gyerekek is készítettek lámpásokat.

 

A szorgos anyukák jóvoltából liba formájú sütemény is jutott a résztvevőknek.

A Szikra következő rendezvénye a speciális, autista gyerekekre szabott mikulásünnepség lesz.

 

Fotó: Ádám Katalin, operatőr: Palcsó Ildikó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email