csozikkozossegi1_221026

Megmenekülhet a bezárástól Érd egyik uszodája

csozikkozossegi1_221026

Megmenekülhet a bezárástól Érd egyik uszodája

Az érdi Művelődési ház már bezárt, a városházán pedig letekerték a fűtést.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László polgármester a Polgárok Házában beszélt a novembertől tervezett intézménybezárásokról a közösségi gyűlés résztvevőinek. A kedd délutáni rendezvényre sokan eljöttek, hiszen ez a téma mindenkit érint.

„Kényszerhelyzet állt, elő, sok mozgásterünk nincs. A rezsifronton elszálltak az árak: a gáz tarifája olyan mértékben nőtt, hogy azt mi sem tudjuk kezelni, ahogy más sem” – kezdte Csőzik László. „Az önkormányzatok sorra hozzák kényszerű intézkedéseiket: bezárják az intézményeiket, szüneteltetik azok működését. Főleg a nagy sportlétesítmények, kulturális intézmények fűtése kerül nagyon sokba.”

Az érdi polgármester röviden ismertette azt a takarékossági csomagot, amit csütörtökön tárgyal majd a közgyűlés. Az energiaválsággal kapcsolatos fórumra azok kaptak meghívót, akik részt vettek nyáron (erről itt írt az Érdmost).

A bezárásokkal kapcsolatos előterjesztés csütörtökön kerül majd a képviselő testület elé.

„Érd önkormányzata és intézményei – a sport-, a kulturális és a nevelési intézmények, valamint a szociális ágazat – 11-12 milliárd forintból működnek. A korábbi időszakhoz képest 15-16-szorosára nőtt az energia ára, ami nagy nehézséget okoz, mivel ez a 11-12 milliárd forintos költségvetés gúzsba kötött, nincs mozgásterünk, megtakarításunk” – hangsúlyozta Csőzik László.

 

„Eddig egy év alatt 650-700 millió forintot költött a város az összes intézmény energiaszámlájára. Ha a jelenlegi árakon kellene leszerződnünk, ez az összeg felszaladna 3,5-4 milliárd forintra. Ezt lehetetlen finanszírozni” – szögezte le a polgármester, hozzátéve: a város akkor számíthat állami segítségre, ha mindent megtesz annak érdekében, hogy visszafogja a kiadásait.

„A nagy energiafalók az uszodáinkat követi a művelődési ház, és említhetjük a Városházát is, amelynek a fűtése távhőről megy. Javaslatunk szerint célszerű lenne november első napjaitól szüneteltetni a Gárdonyi tanuszoda működését, mert eddig is évi 75 millió forintba került a kifűtése – ez az összeg most többszörösére menne fel.”

„Az Érd Aréna gázszámlája eddig havi hárommillió forint volt. A mostani árak szerint ez 55-60 millióra menne fel. Jó hír, hogy a kormány kiválaszt 60-65 uszodát, és azok megmenekítésében szerepet vállal – azaz ad pénzt, hogy a költségnövekményt állni tudjuk. Érd is bekerült a kiválasztott létesítmények közé. Az ígéret szerint október 31-ig megtudjuk, milyen támogatásra számíthatunk.”

„Mivel a rezsiköltségek rendkívül magasak lesznek, hogyha ennek a 85-90 százalékát nem állják, akkor sajnos ezt a létesítményt is zárni kell. Ha az uszodát megmentjük, az Aréna csarnokát is nyitva tudjuk hagyni, annál is inkább, mert sok rendezvény (szalagavató, koncert, sportesemény) várható a létesítményben, és ezek bevételt termelnek” – tette hozzá Csőzik László.

Hangsúlyozta azt is: igyekeznek a munkahelyekre is fókuszálni, hogy ne legyenek leépítések a téli bezárások miatt.

A Szepessel kapcsolatban elmondta: a művelődési ház bezárt a héten, a foglalkozások a régi és az új Parkvárosi Közösségi Házba kerültek át.

„A könyvtárnak a városban négy telephelye van, ebből kettőt bezárnak (temperáló fűtés mellett). Egyik a Zenei Könyvtár, a másik a Jószomszédság Könyvtára. „A Hivatalnok utcai főépületben kialakítunk A és B hetet: egyik héten csütörtök, péntek, szombat, a másik héten hétfő, kedd, szerda tartanak majd nyitva a javaslat szerint.”

„A Városháza épületében lecsavartuk a fűtést. Nem tudjuk, hogy alakítsuk ki a munkarendet: a távfűtést szolgáltató Érdhő Kft. energetikusai mondják majd meg, van-e értelme négynapos munkahetet szervezni” – tette hozzá Csőzik László, hozzátéve: elképzelhető, hogy élnek majd az ünnepek alatti igazgatási szünet bevezetésével.

Az óvodák, bölcsődék tekintetében nincs változás. Igaz, a rezsinövekedés érinti ezeket az intézményeket is, de – idén – még nem kell tizenhatszoros emelkedéssel számolni, hanem „csak” négyszeressel.

Csőzik László beszámolója után a közösségi gyűlés résztvevői kérdéseket tettek fel, javaslatokkal éltek – például napelemek fel-, illetve átszerelése, vagy a termálkincs fűtésre történő hasznosítása kapcsán.

Utóbbiról a városvezető elmondta: érdemes lehet hasznosítani a termálvizet, és „van arra technológia, hogy akár egész városrészeket geotermikus forrásból fűtsenek. Győrött és Veresegyházon is látunk erre példát. Veresegyházra már kaptam meghívást. Alaposan körül kell járni ezt a kérdést, és mi még az elején vagyunk, hiszen ez a lehetőség, ötlet csak most, a válság idején merült fel.”

 

Arra a kérdésre, hogy a város tervezi-e más megújuló energiaforrások (napelem) felhasználását, a polgármester elmondta: a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény modernizálása során a támogatási keretből megmaradt mintegy 250 millió forint, amiből többek közt egy naperőművet építenek ki a szakrendelőben. Az ÉTV Duna-parti vízműtelepét is modernizálják: napkollektor-parkot építenek ki.

Érd szeretne pályázni megújuló energiaforrások létesítésére, és ha lesz rá forrás, az idősotthont és a Gárdonyi tanuszodát mindenképp modernizálják.

Arra a javaslatra, hogy az éjszakai órákban kapcsolják le a közvilágítást Érden, Csőzik László elmondta: ezt egyetlen város lépte meg, és ők is visszavonták, mivel ez az intézkedés a közbiztonság rovására ment, ráadásul a rendszer teljes kikapcsolásához plusz beruházásra van szükség.

Azt, hogy változtatni kell, és nem lehet megúszni a helyzetet komolyabb lépések, átalakítások, szigorú takarékosság nélkül, láthatóan minden résztvevő belátta és megértette.

„Nagyon helyes, hogy takarékoskodunk. Én magam sem teszek másként: 71 ezer forint a nyugdíjam. A spórolás nem újdonság” – magyarázta Piroska, egy egyedül élő, hetvenéves hölgy, aki idősek felügyeletét, kísérgetését vállalja, hogy kiegészítse a nyugdíját.

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email