kozossegigyules3

Főszerepben az érdi polgár

kozossegigyules3

Főszerepben az érdi polgár

Elérkezett a közösségi gyűlés második, egyben utolsó fordulója: a hétvégén megszületik az a javaslatcsomag, amit a programban részt vevő érdi polgárok átnyújtanak a városvezetésnek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Májusban tízezer érdi lakos kapott meghívót az önkormányzattól Érd első közösségi gyűlésére. A két hétvégét felölelő fórumon ötven, a meghívó alapján regisztráltak közül kisorsolt lakos tanácskozik és fogalmaz meg ajánlást arra nézvést, hogyan alakítsanak ki Érd és az itt élők számára egy élhetőbb, zöldebb jövőt.

Az első, június 11-12-ei hétvégén független szakértőkkel beszélgetve különféle aspektusokból vizsgálták meg az e szempontból legfontosabb kérdéseket, fejlesztési lehetőségeket. A második hétvégén – június 25-26-án – pedig megfogalmazzák ajánlásaikat a városvezetés részére.

Az első hétvége alapján kiderült, melyek a legfontosabb témák a résztvevők számára: a helyi közlekedés fejlesztése, a közösségi, illetve közterek kialakítása, valamint az új alközpontok létrehozása.

Az Érdi Televízió június 25-én látogatott el a közösségi gyűlésre. A kora délelőtti időpontban a városvezetők beszélgettek a résztvevőkkel – hiszen ahhoz, hogy megfelelő ajánlásokat tudjanak tenni, az érdi polgároknak ismerniük kell a döntéshozást befolyásoló anyagi és egyéb tényezőket.

A javaslatok összeállításában szakértők segítik a résztvevőket. A most megszülető ajánlásokat a közösségi gyűlést szervező DemNet alapítvány foglalja össze, és pár héten belül eljuttatják a városvezetésnek.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email