dudas2

Voltam már zsidó, arab terrorista és román pópa is

dudas2

Voltam már zsidó, arab terrorista és román pópa is

Dudás László volt a helyi Fidesz elnöke, önkormányzati képviselő és az Érdi Újság főszerkesztője is. Manapság pedig történelmet tanít a Kós Károly Technikumban.

Az érdi pedagógussztrájkokról készített körképünk egyik nyilatkozója az a Dudás László volt, akinek neve a rendszerváltozást követő években közismertté vált az érdi politikai színtéren. Ő volt ugyanis akkoriban a helyi Fidesz elnöke, önkormányzati képviselő és az Érdi Újság főszerkesztője. A Kós Károly Technikum tanárával a „daliás időkről” beszélgettünk.

Tősgyökeres érdi vagy, akit elsodort az élet?

Harmad-negyedíziglen vagyok érdi. A Dudás-ág a kovácsmesterséget űzte a Felső utcában, az apai dédnagyapám Olaszországból származik, anyai ágon sváb felmenőim vannak.  Édesanyám és a bátyám itt élnek, én 1995-ben elköltöztem Érdről, de négy éve visszajárok tanítani.

Gyerekkorodban mit jelentett neked Érd?

A családomat és a határt: a Battához közeli földjeinket.  Ma is van ott kukoricás, barackos, meg persze szőlő. A nyaraim részben munkával teltek: szedtem a barackot, aztán a kilyuggatott sablonozó táblával szortíroztam A-tól G-ig. A rövidnadrágban viszketett mindenem a barack szőrétől, és nem mehettem játszani, mert reggel vitték az A-s meg a B-s ládákat a gyűjtőbe.

A szőlőből, amikor jól ment, 6-7 hektó bor került be a pincénkbe. A határt persze imádtam: nyulak, fácánok, bújócska…

A szüleid gazdálkodásból éltek?

Nem. Apám volt az ország egyik legjobb hűtőgép- és légkondiszerelője, rengeteget dolgozott külföldön is, hívták nagyobb munkákra, még Irakba is.  Rengeteg más szakmát is kitanult, sorra kapta a kitüntetéseket. Csak azért nem lett művezető, mert ahhoz be kellett volna lépnie a pártba.  Amikor egyszer Bábolnán a szerelésért megajándékozták száz darab naposcsibével, csirkeneveldét fabrikált otthonra, az én feladatom volt a „piaci értékesítés”.

Anyám a Texelektrónál volt bedolgozó, csinálta, amit éppen kellett, és mindig megtalálta, hogy mit tudok segíteni. Úgyhogy elég sokat dolgoztam gyerekkoromban, ezért amikor érdi facebook-csoportokban azt olvasom, hogy a tanárokat el kéne küldeni dolgozni, mert azt sem tudják, mi a munka, akkor azért gondolok magamban cifrákat.

Apukád azért nem akart belépni a pártba, mert antikommunista volt?

A kommunistákról megvolt a véleménye, az biztos. ’56-ban katona volt, méghozzá a díszszázadnál, így október 23-án kivezényelték a Parlamenthez őrségbe. Onnan elküldték a laktanyába élelmiszer ellátmányért, és a Bem téren belekeveredett a tüntetésbe: kezébe nyomtak egy ollót, hogy vágja ki a címert a zászlóból.

A bátyjának épp akkor volt az esküvője, így hazagyalogolt Érdre, és bedobta a kútba a katonaruhát meg a géppisztolyt. Így szerelt le az ÁVH-tól. Merthogy a díszszázad szervezetileg a határőrséghez tartozott, az pedig az Államvédelmi Hatósághoz. Ők voltak a „zöld ávósok”, a körömletépős osztag egyenruhája hasonló volt, csak kék fegyvernemi színnel.

Úgyhogy amikor először megtudtam (mástól), hogy kik voltak az ávósok, a lélegzetem is elakadt, amíg apám el nem magyarázta a különbséget.

Hogyan úsztad meg a műszaki pályát?

Imádtam a történelmet, az Egri csillagokon tanultam meg olvasni. Rendes polgári nevelést kaptam, tanultam például németet Mária nénitől magánban, a zenetanulástól azonban a botfülem miatt eltanácsoltak.

A bátyám hat évvel idősebb volt, és nála még keménykedett apám, hogy kell valami rendes szakma, ezért betolta őt egy szakközépbe, ahol az osztályfőnöke révén egész más távlatok nyíltak előtte, és úgy döntött, pszichológus lesz. Apám nálam már nem erősködött, amikor azzal álltam elő, hogy régész vagy történész szeretnék lenni.

A budai József Attila Gimnáziumba jelentkeztem, ahol egy konzervatív-nacionalista-liberális ember volt az igazgató, aki megvédett minket a politikai zaklatástól, amire nekem olykor szükségem is volt. Például amikor túl nagyra sikeredett a március 15-i nemzeti színű karszalagom.  Magyar-történelem szakra felvételiztem az ELTE BTK-ra, de nem vettek föl, másodszor már beírtam az ELTE tanárképző főiskolát is.

Az volt a tervem, hogy átevezek a bölcsészkarra, de annyira jó volt a közeg, hogy maradtam. A mai napig összejárunk a csoporttársaimmal, no nem mindenkivel, Bayer Zsoltival például nem.

Szóval így lettél te Fidesz (majdnem) alapító tag, hogy ő volt a kapocs?

Nem. 1988-ban már recsegett a rendszer, mi a főiskolán megalapíthattuk az Erdei Ferenc Kört. Akkor még karakán parasztpolitikusnak tartottuk, ma már tudom, hogy vállalhatatlan arc volt. Rendszerkritikus filmeket vetítettünk, és meghívtunk ismert ellenzékieket.

Már nem tudom, ki hozta össze a Bibó szakkollégistákkal a csapatot, de egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy néhányan a Fidesz alapító szövegének megfogalmazásán vitatkozunk. Én a megalakulás napján épp Erdélybe vittem gyógyszereket, de aztán a Kisrablóban volt egy összejövetel, ahol néhányan visszaléptek, én viszont beléptem, hogy meglegyen a létszám.

 

Hogyan csöppentél bele az érdi politikába?

T. Mészáros András volt a Fidesz-SZDSZ közös jelöltje, akinek az akkori barátnőjét ismertem. Felvettem velük a kapcsolatot, és megszerveztük az Érd-Diósdi Fidesz Csoportot. T. Mészáros jó volt abban, hogy egy problémába beleélve magát kreatív ötletekkel állt elő.

Például a választási törvényből kimatekozta, hogy ha az önkormányzati választáson külön indul a Fidesz és az SZDSZ, akkor 4-4 képviselőnk lesz, de ha összefogunk, akkor 10. Úgyhogy Érden közös listán indult ez a két párt. Akkor még lehetett azt mondani: mi helyben így döntöttünk.  A 27 fős testületbe be is jutott 14 emberünk, és Harmat Béla polgármesternek lett egy fideszes meg egy SZDSZ-es alpolgármestere. Aztán az egyik képviselőnket megszerezte az MDF.

Az is más volt még akkor, hogy a képviselők nem pártutasításra szavaztak, hanem meggyőződésből. A mieink többsége nem is volt párttag. Megkerestünk jó gondolkodású embereket és meggyőztük őket, hogy szükség van rájuk.

Milyen víziód volt arról, hogy Érden mit kellene tenni?

Ipart telepíteni, turizmust fejleszteni, legyenek utak, vezetékes víz, csatorna, telefon.  Az infrastruktúra fejlesztése már akkor is prioritás volt.  Amellett, hogy kulturálisan sok mindent elértünk Kéri Misivel karöltve, a város telefonnal való ellátása nagy dobás volt. T. Mészáros András beleásta magát a távközlési törvényekbe, és előállt egy ajánlattal a Matávnak.

Az Érdi Újság 4. száma azzal a főcímmel jelent meg: „Telefónia 92-re?” 10 ezer vonalat igényeltünk Érdre – addig volt ezer – és meglett.

Mesélj az akkori Érdi Újságról!

A tapasztalatot és a szakértelmet Bíró András író, költő, újságíró – a Kutya magazin főszerkesztője – személye garantálta, a fiatalos lendületet én.  A 220 egyik 16 éves diákja lett a szerkesztőségi titkárnőnk, aki országos gépíróversenyt nyert.

A Méhecske nyomdában készült a lap, Érdligeten. Mivel nem akartuk ketten teleírni Bandi bácsival, írástudó érdieket kerestünk. Így lett szerzőnk Urbán László – irodalomtörténész, Karinthy-kutató, író, sci-fi író –, és még sokan mások, például Jehoda János költő, akinek szerettem a Jaj című rovatába írt glosszáit.

Előfordult, hogy a polgármester, illetve a képviselőtestület akarta megmondani, mi legyen a lapban?

Igen, de nálunk az érvényesült, hogy az embereket kell kiszolgálni, nem a politikát. Amikor a másik oldalról azzal támadtak meg, hogy pártos az újság, összeszedtem egy évfolyamot és megkerestem a MÚOSZ főtitkárát, Bencsik Gábort, hogy véleményezze.

Válaszában azt írta, bár összeférhetetlen, hogy egy képviselő, az oktatási és művelődési bizottság tagja, a helyi Fidesz elnöke egyben a helyi lap főszerkesztője legyen, az újságban mégsem talált részrehajlást, pedig abban az időszakban voltak a választások. Hozzátette, még nem tapasztalt olyat, hogy egy önkormányzati lap kritikus hangot üssön meg a képviselőtestület munkájával kapcsolatban.

Amikor véget ért a ciklus, egyszerre ebrudaltak ki az újságból és a képviselőtestületből?

A főszerkesztőségről én mondtam le, de nem hiszem, hogy megtartott volna a következő képviselőtestület. A legtöbb konfliktusunk a polgármesterrel amiatt volt, hogy neki, mint a szerkesztőbizottság elnökének nem tetszett a szerkesztési politikánk.

Mondok egy példát: nem örült, mikor a kisgazdák egy oltári hosszú cikkét közölni akartam. Mondtam neki, hogy az újság SZMSZ-ében az áll, hogy az Érden bejegyzett pártok közlendőit rövidítve lehozzuk. Ha őt támadták, lehetőséget kapott rá, hogy válaszoljon, és a kettő együtt jelent meg.

Aligha akart volna az új testület egy ilyen újságot. Ami a Fidesz-tagságot illeti, már 1993-ban ki akartam lépni, de a helyi ügyekkel szerettem foglalkozni, és mivel listáról kerültem be, a képviselőségről is illett volna lemondanom. Holott úgy éreztem, van még mit tennem Érdért. Így aztán csak 94-ben léptem ki.

Végül a tanári pályához tértél vissza. Azzal hogyan tudsz megbékélni, hogy egy szakközépiskolában a tantárgyaid nem igazán fontosak a szakma elsajátítása mellett?

Van egy vastag tankönyvük, amiben együtt van minden tantárgy, az idegen nyelv és a szakmai tárgyak kivételével. Történelemből van heti két órájuk, és mondjuk az a lecke, amelyik Károly Róberttel kezdődik, a mohácsi csatával ér véget, és mindez elfér másfél oldalon. Úgyhogy rugalmasan kezelem a tanmenetet, és a gyerekek érdeklődéséhez igazítom az órát.

Mi az ambíciód a történelemtanításban?

Orwell 1984 című regényében olvastam:  „Aki uralja  a  múltat, az  uralja  a  jövőt  is;  aki uralja  a  jelent, az  uralja  a  múltat  is.” Bármit tanítok, mindig párhuzamot vonok napjaink történéseivel, anélkül, hogy politizálnék. Azért szeretném, hogy kicsit jobban megismerjék a múltat, hogy jobban értsék a jelent.

Ahhoz a sapkás-szakállas jelenséghez, ami te vagy, mit szólnak?

Van abban sok minden, de azt hiszem, leginkább elfogadás és valamennyi tisztelet is. Amit talán azzal tudtam kivívni, hogy ha hibázom, azt mindig elismerem, például, ha rosszul javítottam egy dolgozatot.  Régen az Öveges egyik osztályába járt egy kemény szkinhed csapat, na, ők például nem szerettek annyira.

Próbáltad őket eltéríteni?

Terveztem egy előadássorozatot rasszizmusról, elfogadásról, homofóbiáról, de az iskolavezetés lefújta amiatt, hogy állítólag egy iskolán kívüli szkinhed banda is szeretett volna bejutni. Amelyik srác nagyon provokatívan viselkedik, attól meg szoktam kérdezni: „Ha te ilyen nagy szkinhed vagy, mondd meg, hogy hívják a nagyszüleidet?”

És amikor bemondja, hogy Schwartz vagy Weisz vagy Lővi, akkor vissza szoktam kérdezni: „Tudod-e, hogy az zsidó név?”  Amire persze lefagynak. Ez sokszor bejön.

Mindig van rajtad sapka, és mindig más?

Úgy kezdődött, hogy három barátommal bejártuk Kína egyik felét, a következő évben a másikat, majd évekig keresztbe-kasul utaztunk Ázsiában. A nagyobb utakról mindig hoztam pipát és sapkát, és ezeket hordtam is. Mondjuk a nepáli sapkámat nem, mert az olyan, mint egy ezer színű festőcsákó.

Nem hordom a török sapkát se, amiből bojtok lógnak, meg a tibetit sem, mert a rajta levő svasztikát félre szokták érteni, hiába magyarázom, hogy nem horogkereszt. Úgyhogy miután a sörözőben hátba veregettek, hogy „jól van, testvér, látom te is hozzánk tartozol”, elment tőle a kedvem.

Akkor szoktam rá a mindennapi sapkaviselésre, amikor a Budapesti Nap munkatársa lettem, a sapkáról könnyen beazonosítottak. Kezdettől belém kötöttek miatta, és érdekes sapkamorfózis kezdődött. Eleinte lezsidóztak, aztán miután a repülőgép beleszállt a World Trade Centerbe,  jó két évre arab terrorista lettem, ugyanazokért a sapkákért.

Erdélyben egy néni föllélegzett, mikor meghallotta, hogy nem vagyok román pópa. Úgyhogy azt állapítottam meg, hogy magyar embernek a furcsa sapkás szakállas ember az rossz zsidó, rossz arab, rossz román – ami éppen kell – a lényeg, hogy valamiért mindig rossz. Azért én kitartóan sapkát hordok, mindennap mást, amihez épp kedvem van.

Fotó: Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email