archív

Nincs döntés, ádáz csata folyik a bajnoki címért

archív

Nincs döntés, ádáz csata folyik a bajnoki címért

Két mérkőzést tudott le a softball NB I bajnoki döntőjéből a Jánossomorja Rascals vendégeként az Érdi Baseball és Softball Egyesület felnőtt női csapata, a Wildcats, amely hazai pályán ünnepelhet aranyérmet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Röntgen Kanizsa Ants csapatát 2–0-s összesített eredménnyel kiejtő Érd Wildcats a legjobb négy között a Budapest Red Wolves ellen is mindkét mérkőzését megnyerte, ami azt jelentette, hogy az érdiek a Jánossomorja Rascals ellen vívják a bajnoki finálét.

A párharcot az alapszakaszgyőztes Rascals kezdhette hazai pályán, s az első mérkőzést 11–4-re meg is nyerte, de a második felvonás kiélezett csatát és 9–8-as érdi győzelmet hozott. Ennek értelmében a felek 1–1-ről várják a bajnoki címről döntő harmadik mérkőzést, melyet az érdiek hazai pályán játszhatnak.

Softball NB I, döntő, Jánossomorja
1. mérkőzés
Jánossomorja Rascals–Érd Wildcats 11–4
2. mérkőzés
Érd Wildcats–Jánossomorja Rascals 9–8
Az egyik fél második győzelméig tartó döntő állása: 1–1

Érd Baseball és Softball Egyesület/archív felvétel

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email