IMG_8402-1200x600

Már az első percben megszerezte a vezetést az ÉRD

IMG_8402-1200x600

Már az első percben megszerezte a vezetést az ÉRD

Végül sima, 4–0-s győzelmet aratott a harmadosztályba visszajutó Csornai SE vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 7. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sikerült kibeszélni a hétközi, Budaörs elleni rangadón történteket és orvosolni a hibákat, hiszen a Csornai SE vendégeként remekül kezdett az Érdi VSE, ugyanis rögtön a középkezdés után a balszélen Németh Gábor Vincét találták meg a társak, akinek beadására tökéletes ütemben érkezett Szabó Richárd, aki a kapuba bólintva juttatta előnyhöz a vendégeket (0–1).

Kertész Ferencék a folytatásban is fölényben játszottak és nem kellett sokat várni a vendégek újabb találatára sem, hiszen a 15. percben egy bal oldali szöglet után a hosszún érkező Pintér Nikolasz duplázta meg a Pest megyeiek előnyét.

Bár a fordulás után néhány perc erejéig a Csorna is próbált támadásokat vezetni, de ezek nem jelentettek veszélyt az érdi kapura.

Aztán a 60. percben a vendégek tudták növelni előnyüket, amikor a csereként beálló Kürti Zsolt jobb oldali szögletét Pallagi Botond juttatta a kapuba (0–3). Az érdiek azonban ekkor sem álltak le, a 4–0-s győzelmet pedig a 73. percben Kürti alakította ki, amikor Csoma-László Bence jobb oldali beadását váltotta gólra.

“Kicsit tartottam ettől a mérkőzéstől, hogy túl tudunk-e lépni a szerdai kudarcon, de sokat beszéltünk arról a meccsről és úgy érzem, ez a fejekben is rendet tett. Játékban jóval tetszetősebb volt a mostani, de azért még mindig nem lehet azt mondani, hogy elégedettek lehetünk és nem dőlhetünk hátra. Örülök, hogy egy ilyen arányú győzelemmel tudunk nekimenni a következő három nehéz fordulónak”
– értékelt Ebedli Zoltán.

Az Érdi VSE ezzel idénybeli ötödik győzelmét aratta két vereség mellett, legközelebb pedig szeptember 11-én, vasárnap 16 órától lép pályára, amikor a III. kerületi TVE-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 7. forduló
Csornai SE–Érdi VSE 0–4 (0–2)
Csorna. V: Holczbauer Flórián (Keszthelyi Tamás, Blum Dániel)
Csornai SE: Ficsór – Füleki, Csete (Réman, 87.), Kerékgyártó (Csikai, 78.), Kelemen M., Márton, Molnár M. (Sulyok D., a szünetben), Füzi, Sulyok M. (Szalai A., a szünetben), Tóth A. Szalka (Visy, 72.)
Sportigazgató: Varga Péter
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi (Fügedi, 77.), Pallagi, Fülöp, Németh G. V. (Kürti, 58.) – Csoma-László, Farkas B. (Gajda, 77.), Göblyös, Pintér N. – Pál Sz. (Molnár D., 71.), Szabó R. (Révész, 77.)
Edző: Ebedli Zoltán
Gól: Szabó R. (1.), Pintér N. (15.), Pallagi (60.), Kürti (73.)

 

Forrás: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email