gidó_220830

53 ezer forint nyugdíjat kap a Karthago legendás sztárja

gidó_220830

53 ezer forint nyugdíjat kap a Karthago legendás sztárja

A 70 éves Gidófalvy Attila lélekemelő interjút adott betegségről, gyógyulásról, családról, unokáról, az Érdi Újságnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Talán kicsit visszafogottabban, de ez nem látszik a muzsikán, ami az ujjaiból kijön. A kezében a lelke. Augusztus 20-án öltönyt vett föl, még a baseballsapkát is letette, míg átvette a Magyar Arany Érdemkeresztet az ország házában. De nekünk, érdieknek ő nem csak olyankor van jelen, amikor épp bekerül az országos sajtóba, hanem minden szerdán, amikor bejön az Érd FM Rockbarlangjába műsort vezetni.

Ezzel a díjjal kiérdemelted a „legenda” kifejezést, nem gondolod? Nem akárkit ér 70. születésnapján ilyen megtiszteltetés!

Hát igen, ha belegondolok, hogy 1952-ben születtem augusztus 21-én, és 50 éve vagyok a pályán… A szüleimmel komoly vitám volt arról, hogy könnyűzenei pályára akarok menni, de aztán lenyelték a békát. Mindig támogatták, hogy zenét tanuljak – ötévesen kezdtem tangóharmonikázni, és amikor egy évvel később anyukám megkérdezte, mit szeretnék karácsonyra, azonnal rávágtam: zongorát. Meg is kaptam. Édesapám a Luxemburg rádiót meg a Szabad Európát hallgatta, úgyhogy nálunk otthon Jimi Hendrix meg Deep Purple szólt. Csak füleltem, hát ilyen is van?! Csoda, hogy beleszerettem ebbe a műfajba?! Sok hangszeren játszom, de nekem a billentyűsök az igaziak.

Pedig a jazzt pozanon fújtad, azt pedig kevesen tudják rólad, hogy fiatal korodban harmonika-versenyeket nyertél.

Nem is egyet, bizony! Játszottam rajta Csajkovszkijt, Paganinit is. A pulai nemzetközi versenyen kétszer is első lettem.

Paganinit harmonikán?

Hogyne! 20 perc sodrás, szünet nélkül. A harmadik versenyt már nem tudtam megnyerni, mert jöttek az oroszok – semmi zene, csak bravúros technika, és bezsebelték a fődíjat. Zeneművészeti szakközépiskolába jártam, utána – 1972-ben – elmentem felvételizni a konzi jazz tanszakára zongorából, de esélyem se volt. Viszont hallottam, hogy pozan szakra keresnek zenészeket. A család padlót fogott, mikor bejelentettem a tervemet, de hajthatatlan voltam. Elmentem egy osztálytársamhoz, Simonffy Gyurihoz, aki pozanos volt. A felvételiig volt három napom, gyorsan megtanultam két skálát és a Gyertyafény keringőt, majd pofátlanul odaállítottam a felvételire. Ott már füstöltek a csövek, körülnéztem, és azon gondolkodtam, mit keresek én itt. De azért bementem, és elfújtam a repertoáromat. Láttad volna azokat a beborult arcokat…! Vukán Gyuri megkérdezte, mióta fújok. Mondtam, hogy három napja. Ettől persze padlót fogtak, de aztán összedugták a fejüket, és fölvettek előkészítőre. Kaptam a sulitól egy gyönyörű hangszert gyakorolni. Elég jól is ment, egy év múlva már a Deák Big Bandben fújtam. Kevesen tudják, hogy a Mézga Géza főcímzenéjében játszó három pozanból én voltam az egyik. Később még több hangszeren is megtanultam. Van egy szólólemezem, amin minden hangszeren én játszom: dobolok, gitározom, énekelek…

Egy hete volt a Barba Negrában a nagy születésnapi koncerted, ott is elővetted a harsonát?

Nem, mert a fogaimat is érintette a betegség, emiatt nem tudok fújni. Viszont játszottam többféle gitáron, tangóharmonikán, még Hammond orgonán is. Telt ház volt, jöttek Szombathelyről, Sopronból, és még New Yorkból is kíváncsiak voltak rám. Tizennyolc nagyon kedves zenész barátomat hívtam el, Reviczky Gábor volt a házigazda, és az egyik legnagyobb dolog az volt számomra, hogy egy színpadon játszhattam a fiammal, ifj. dr. Gidófalvy Attilával, aki gyógyszerész, és remekül gitározik. Trunkos Andris barátommal, az Omega menedzserével találtuk ki ezt a bulit. Eredetileg ingyenesen szerettem volna, de végül 70 Ft lett a belépő – megérdemelték azok a rajongóim, akik megtiszteltek 50 éven keresztül. Bár a bevétel nem túl nagy, azért átutaljuk a kőbányai zeneiskolának, amit Póka Egon hozott létre. Nemcsak azért, mert Egon jó barátom volt, hanem azért is, mert a fiatalokat segíteni kell. Azért ebben a korban már ideje arra gondolni, hogy egyszer majd le fogom tenni a lantot.

Máris? Hiszen még csak most csaptál bele a lecsóba – turnéztok a Karthagóval, koncert koncert hátán.

Nem vonulok vissza, de kicsit azért hátrébb kell lépni. Segíteni a fiatalokat, lehetőséget adni nekik. Az Érd FM-en szerda esténként hallgatható műsoromban, a Rockbarlangban is sok fiatal zenekart bemutatok. A régi időkben erre nem volt lehetőség, hiszen egy lemezgyár és egy rádió volt. Oda pedig csak az tudott bejutni, akinek volt valami kis hátszele. Itt csak annyi kell, hogy én azt mondjam egy zenekarra, hogy bemutatásra érdemes. Mindegy, milyen műfaj, csak csibi-csabi ne legyen, mert akkor a saját közönségem padlót fog. Azért van egy határ.

Műfaji határ? Tehát csak a rock and roll?

A popzene rockosabb változata jöhet, de inkább azt mondom, hogy a hard rock. Én ugye AC/DC rajongó vagyok – nem véletlenül lett olyan gitárom, mint Angus Youngnak –, és zenei stílusban megpróbáltam azt az utat követni, amit ők mutattak. Tehát ilyen mulatós dolgokba nem megyek bele. Megvan annak is a közönsége, és van is nekik elég tévécsatorna meg rádió. Én is dolgoztam több rádióban, ezeket mind bezárták, most itt vagyok az érdi rádiónál, minden szerdán 20–24-ig. Nagyon szeretem csinálni, rengeteg hallgató van. Már fél 7-kor bent vagyok, mert elő kell mindent készíteni, 8-kor már csörög a telefon, jönnek az üzenetek. Az élő adásnál nincs szebb dolog! Nálam még senki nem beszélt ordenáré módon. 5000 nótából gazdálkodom, Jimi Hendrixtől – a magyar vonalban pedig a Skorpiótól – napjainkig. Vigyázok, honnan indulok el, nyilván a Járom az utam vagy a Reptér nem fér bele, bár kedvelem Korda Gyurit is.

Annak idején minden rocker azt mondta, hogy ez a fiatalok zenéje, és csak fiatalok játszhatják. És most tessék: öreg rocker nem vén rocker alapon mindenki a színpadon van még.

Kiderült, hogy nincs ez korhoz kötve. Mick Jagger is már szarkofág, pia, minden van még mindig, de a színpadon rohangál. Aztán ott van Joe Cocker, aki nagyon szerette a whiskyt – mondjuk én se vetettem meg a piát, de már régóta nem iszom, mert voltak belőle problémáim. Az a helyzet, hogy a zene a legjobb gyógyszer a világon. Engem például az éltet. Több mint 350 nótát írtam. Feró mondta, hogy „persze, Amerikából bejön a zene, de hol van a közönség?!” Na, hát a Barba Negrában 23-án itt volt a közönség is. Mert aki magát tudja adni – legyen az bármilyen stílus –, az kell a közönségnek. Ha a szöveg is jó, akkor még utat mutatni is tudsz. Futballedző is vagyok, 8-10 éves gyerekekkel foglalkozom, mert őket még lehet nevelni. Most egy éve már nem csinálom, mert hétvégeken vannak a koncertek. Gyerekkoromban a Ferencvárosban futballoztam, nálam a foci és a zene egy szinten volt, el kellett döntenem, melyiket választom. Az döntötte el, hogy arra gondoltam, ha a fociban lesérülök, lőttek a karrieremnek. Így lett a kezem nem is a kenyerem, hanem a lelkem. Ha nem tudok játszani, végem van. Nagyon sokan elmentek fiatalon, mert nem tudták feldolgozni a sikert, és elvitte őket a pia vagy a drog. Én is égettem a gyertyát három végén is, aztán néha elfújtam az egyiket.

Hozzá is tartozott ez a zenei műfajhoz, együtt járt a koncertezéssel, nem?

Persze, én is elszívtam napi három doboz cigit húsz kávéval. Most már csak néhány szálat szívok.

De csak azért vettél vissza, mert beteg lettél? Kicsit megérintett a halál szele?

Hát igen. Megérintett egy olyan dolog, amire azt mondtam magamnak, hogy hát ez így nem mehet. Egyik napról a másikra persze nem lehet abbahagyni, mert akkor game over. Most is van otthon mindig tartalék, mert ha rám jön, hogy kell, és nincsen otthon, az a halálos tavasz. Megmondom őszintén, én nagyon boldog ember vagyok. A második feleségemmel élek 34 éve, a fiam 32 éves, az előző házasságomból van egy gyönyörű lányom, és a két gyerekem úgy nőtt föl, mint két édestestvér. A fiaméknál megszületett az első unokám is: három és fél hónapos kislány. Beszélgettünk barátokkal arról, mit jelent az életünkben a gyerek. Hát nekem mindent! Ők viszik majd tovább a dolgokat. Úgyhogy én élem az életet, vidám ember vagyok, szeretek szórakoztatni. Akiket megkerestem, hogy jöjjenek fellépni velem a 70. születésnapomon, elsőre jöttek. 2019-ben kaptam egy művészeti életpálya elismerést. Na, mondtam akkor, ez már valami! Tavaly a Máté Péter-díjat megkapta a Karthago együttes is. Idén pedig a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki, fölsorolva szépen az érdemeimet: a Beatrice alapítótagja, a Karthago billentyűse és a Lord együttes volt tagja.

Miért nem hoztad el a díjat, hogy megmutassuk az olvasóknak?

Rohantam. Az elmúlt öt napban összesen aludtam tíz órát.

Azért zsebre vághattad volna! Hol tartod? A komódon?

Azért zsebre vágni nem lehet! Annyi díjam és relikviám van, hogy ezeknek megvan a külön helyük a zenészszobámban. Ott van a ritkaságnak számító JVC orgonám, a lemezek, CD-k… Két éve kaptam New York-i barátaimtól egy Motörhead-relikviát, és amikor most hazajöttek a koncertre, hoztak egy Angus Young figurát, meg egy Jon Lord-pólót is – abban léptem föl. Ott vannak a kitüntetések is, de nekem a legnagyobb kitüntetés a közönség. Az ő szeretetük – ha te azt megbecsülöd és azt adod nekik, amit elvárnak – nem kopik el.

Hogyan élted meg azt a pár évet, amikor először a betegséged, aztán a pandémia miatt otthon kellett maradnod?

Megkaptam a vírust, de nem volt veszélyes, most pedig már negyedszerre is be vagyok oltva. Nem is tudtam, hogy ennyire erős a szervezetem.

A másik betegségre gondolok…

Minden hónapban járnom kell kontrollra, mert a fehérvérsejtjeim picit lejjebb vannak a normálisnál, és időnként 60/40 a vérnyomásom. Olyankor két-három kávé, és minden mehet tovább. Azok az idők már elmúltak, amikor még lazábban vettem az életet.

Azért az sem a hosszú élet titka, hogy naponta két órákat alszol…

Gondolj csak bele egy zenész életébe! Meg aztán – nem akarok panaszkodni, hogy mennyi a nyugdíjam, mert leesnél a lábadról.

Mennyi?

50 év munka után 53 000 Ft a hivatalos nyugdíjam. Annak idején ugye az Interkoncerten meg az Országos Rendezőirodán keresztül ment minden. Hiába jártuk be Kelet- és Nyugat-Európát, de még Kubát is, hiába nyertünk fesztivált a Requiemmel, befizettek utánunk egy minimál összeget, a többit eltüntették. Aztán ráadásul leégett a Hungaroton raktára, úgyhogy be kellett küldenem az ügyvédemet a nyugdíjintézetbe, hogy legyen valami nyugdíjam. Azt mondták, mutassak plakátokat. Talált az ügyvédem 6000 plakátot a levéltárban, bevitte, amire azt mondták: szép ez a sok koncert 40 év alatt, de be is kéne bizonyítani, hogy ezek megtörténtek. De hát hogyan bizonyítsam!? Már nincsenek is meg azok a művelődési házak! Kivel igazoltatok én bármit is? És akkor méltányosságból meg azért, mert zenéltem a Honvéd Művészegyüttesben is, megállapították a minimális öregségi nyugdíjat. De nem panaszkodom, ez mind nem számít. A lényeg az a sok minden, amit meg tudtam élni…! Egyszer meg fogom írni egy életrajzi könyvben, hogy ne vigyek mindent magammal. De most azért még maradnék egy kicsit.

Ha fociedzőként szeretsz az új generációval foglalkozni, ugyanezt megtennéd a zenében is? Lennél mondjuk mentor egy tehetségkutató műsorban?

Tanítottam én zeneiskolában is, de ami ezeket a tévéműsorokat illeti, az embernek tudnia kell, mihez adja a nevét. Engem másképp tanítottak. Azt, hogy versenyeket tudtam nyerni, a szüleimnek köszönhettem: megadták a lehetőségeket, a megfelelő hátteret. A családunkban pedig benne volt ez a vonal: Gidófalvy Pál volt az első erdélyi komikus, Kolozsváron van a szobra. A család Sepsiszentgyörgytől 6 km-re, Gidófalván élt. A nagypapám már beköltözött Marosvásárhelyre. Az anyai ágon is volt zenész, nekem ez a családi örökség meghatározó.

Elmennél mentornak az X-Faktorba, ha hívnának?

Nem, mert ismerem a hátteret. Ott neked azt kell csinálod, amit elvárnak. Nagy megalkuvás kell hozzá, ami azt jelenti, hogy az már nem te leszel.

Szereplőként vagy mentorként kell megalkudni?

Mentorként. Olyan tehetségkutatóra, ahol versenyszerűen be lehet mutatni, mit tudsz, szívesen elmennék. Ahol nem az a lényeg, hogy hétről hétre új nótát tanulj, és majd holnaptól te leszel Szécsi Pál vagy Michael Jackson. Olyan nótákat, olyan stílusokat erőltetnek rá ezekre a fiatalokra, számon kérve, hogy nem hasonlítanak eléggé, hogy az őket nem felemeli, hanem a szárnyukat szegi. Pedig csomó gyerekben ott a lehetőség, az akarás. Azt meg már nem is mondom, hogy akiket odaraknak tanárnak…! Tanár?! A legtöbbnek – tisztelet a kivételnek – köze nincs az egészhez. Nem is ért hozzá!

Zenészekből áll az X-Faktor új évadának mentorgárdája is.

Na jó, de valaki letett valamit az asztalra, valami produktumot, ami országosan elismert?! Nem bántok én senkit, úgyhogy csak annyit mondok, én nem vállalnám. Mert nem tudnám elviselni, hogy azt mondjam, most a gép azt dobta, hogy neked holnaptól a Dzsingisz kánt kell énekelned, vagy a Freddie Mercuryt kell utánoznod. Az adott ember egyéniségéhez, hangjához, habitusához illő feladatot kellene adni, az tudná őt felemelni.

 Csodálkoztál, amikor Feró elvállalta?

Igen. Aztán mondtam is neki, hogy ha megkérdez, megmondtam volna, mire számíthat. Mindegy is, csinálják! Én ebben biztos nem veszek részt. Nincs az a pénz! Eddig is megéltem fillérekből. Volt, mikor elmentem nápolyit árulni. Lőrincen laktunk a 90-es években, és volt egy maszek, aki nápolyit készített. Akkor született a kisfiam, nem voltak bulik, épp visszajöttünk Szombathelyről, nem volt a Karthago sem. Úgyhogy nápolyit árultam másfél hónapig, és a családom büszke volt rám, mert megtettem mindent azért, hogy megéljünk. Legfeljebb néha a fejembe húztam a sapkámat, rám ne ismerjenek. Nem baj, ettől szép az élet! Soha nem szabad szégyellned, hogy ki vagy, és hogy esetleg nem úgy megy, mint másoknak. Egyébként nagyon is jól megy, most például a Karthago a Szolnoki Szimfonikusokkal próbál. Ugyanúgy nyomjuk mi ezerrel, a hangerő ápol és eltakar, de mellettünk ott húzza egy 52 tagú csodálatos szimfonikus zenekar. November 19-én pedig az Arénában lépünk fel. Tavaly csináltunk egy csodálatos Máté Péter-lemezt, ennek lesz a bemutatója az Arénában: a Karthago fog játszani a szimfonikus zenekarral. Játszunk folyamatosan, megy a buli hál’istennek!

Tehát amíg föl tudsz menni a színpadra, addig fölmész?

Hát, ha meg már nem megy, fölvisznek. Azt csak a feleségem tudja, hogy milyen fájdalmaim vannak, mert azért ennek a gyógyszernek olyan hatása van, hogy éjjelente többször is föl kell kelnem, és potyognak a könnyeim. Akkor kell pár perc séta, van, mikor hamar elmúlik, máskor meg nem. „Egy kicsike game over”, szoktam mondani a feleségemnek. Ezzel együtt kell élni. Nem panaszkodom, és ezt nem láthatja a közönség. Ahogy azt sem láthatta rajtam, amikor a három hónapos kislányomat 40 fokos lázzal kórházba vitték. Éppen dübörgött a Karthago, valami nyári bulira mentünk, és előtte meg akartam látogatni a kórházban. „Most nem lehet hozzá bemenni, mert éppen újraélesztik. Majd érdeklődjön!” – mondta a főnővér. És mentem a koncertre. A közönségre nem tartozik, hogy te milyen traumával mész föl a színpadra. Még a zenekarnak se mondtam, csak mikor jöttünk haza. Most 41 éves a Bogika. Hát ez egy ilyen szakma. Ha te ezt választottad, akkor nem játszhatod el koncert helyett a Marat halálát. Akkor szórakoztass!

Mihalicz Csilla

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

A V.É.D. (Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület) színeiben indul a képviselői székért, ám függetlenként mérkőzik

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email