stencinger2_220721

Egy elfeledett ütközet

1684. július 22-én vívták meg a mai Érd (korábban Hamzabég) területén azt az ütközetet, ami ugyan nem volt döntő jelentőségű, mégis erősen befolyásolta Buda visszafoglalásának esélyeit. A történelemkönyvekben ne keressük az érdi csatát, legfeljebb két sorban említik. Hogy egyáltalán bővebben tudunk róla, az dr. Stencinger Norbert történész, az Érdi Vörösmarty Gimnázium tanárának érdeme, aki felkutatta a korabeli visszaemlékezéseket, tudósításokat, és ezek – illetve fennmaradt rézkarcok – alapján beazonosította az ütközet helyszínét.

A csata eseményeinek megértéséhez ismernünk kell a történelmi hátteret, előzményt: 1684 márciusában I. Lipót Habsburg uralkodó, III. Sobieski János lengyel király és Marcantonio Giustinian velencei dózse megállapodás kötött, hogy a saját területükön megtámadják az oszmánokat. Úgy gondolták, hogy Buda ostroma, illetve visszavétele után már könnyűszerrel ki lehet űzni a törököket az egész Hódoltság területéről. Lotaringiai Károly 40 ezer katonából álló főserege május végén indult el, és nagyon lassan kezdte meg az előre nyomulást Buda felé. Kara Mohamed pasa, a budai vár parancsnoka nem várta tétlenül a támadást: az erődítmény védőinek létszámát tízezer főre emeltette, és az erősséget felkészítette az ostromra. Újabb csapatot is vártak, Bekri Musztafa pasa vezetésével, ami további 15 ezer harcost jelentett volna a török védőknek. Lotaringiai Károly csapatai 1684. július 14-én megkezdték Buda visszavívását.

A török katonák szerették volna felderíteni a keresztény csapatok helyzetét, ám a felderítő út nem úgy végződött, ahogy azt eltervezték: Lotaringiai Károly csapatokat küldött ki, hogy megakadályozza a felderítést, és azt, hogy esetleg hátulról megtámadják ostromló seregét. A rövid ütközet során, ami a Gellért-hegy közelében zajlott, kétszáz török harcos vesztette életét, és a túlélők kénytelenek voltak visszatérni Ercsi mellett levő táborukba. Másnap már az egész török haderő felkerekedett és előre nyomult.

Összecsapás Hamzabégnél

Érd, akkori nevén Hamzabég – ahova a tervek értelmében a sereg vonult – két hadiút találkozásánál feküdt. Buda 1541- es eleste után az oszmánok számára is megnőtt a jelentősége, mivel az itt épült palánkvár volt az utolsó állomás a Hódoltság központja előtt. Az Oszmán Birodalomból érkező követek itt készül[1]tek fel az ünnepélyes bevonulásra, illetve távozóban idáig illette meg őket a díszes kíséret. Július 20-án az iszlám sereg az Ercsi melletti táborból megkezdte a felvonulást a Hamza bég által építtetett palánk mellett elterülő sík mezőre.

Megérkezésük után négyszáz vitézt kiküldtek, hogy derítse fel az ellenséges csapatok mozgását. „Kaja burunu” felé lovagoltak, mert innen jól átlátták a vidéket, és a Budát ostromlókat is szemmel tarthatták. (A magaslat Budafok területére esik, és a korban ideálisnak bizonyult megfigyelésekre, így központi jelentősége volt Buda ostromainál.) A keresztény csapatok azonban észrevették őket, és kisebb fegyveres konfliktusra is sor került, amelyből most a törökök kerültek ki győztesen, és nyolcvan fogollyal tértek vissza portyájukról. Ezalatt a keresztény főerők sikeresen ostromolták Budát, napokkal korábban már a Vízivárost is elfoglalták, de Lotaringiai Károlyt egyre inkább foglalkoztatta a Hamzabégnél állomásozó török sereg. Várható volt, hogy egy tapasztalt hadvezér hamarosan megpróbálja felszámolni az ellenséges hadat.

Július 22-én a korai órákban – még éjszakai sötétségben – Mehmed vezérpasát előcsapatként „Kaja burunu”-ra küldték katonáival, hogy kémleljék ki az ellenség csapatainak mozgását. Ő mintegy harminc katonáját parancsolta ki felderítésre, akik még hajnal előtt jelentették: a „völgyből kutyaugatás és kocsizörgés hallható.” Ennek oka az volt, hogy a keresztény seregek gyalogos katonáikat ostromárkaikban hagyták, és a „…30.000 embert meghaladó nemcse (német) és magyar lovassal a mohamedán sereg megtámadására indultak.” A török sereg vezetői tudták, hogy jelentős túlerővel állnak szemben, így cselhez folyamodtak. Előre hajtották a táborukban tartózkodó összes áruhordó tevét, azt remélve, hogy az ellenség lovai megrémülnek a szokatlan látványtól, és területük sem lesz a rohamhoz. Elgondolásuk azonban nem vált be, „…az ellenség sorai ketté nyíltak, a tevéket beengedték és összefogdosták.” Ezt követően a keresztények rárohantak az ellenségre, akiknek csak annyi idejük maradt, hogy egyszer elsütötték az ágyúkat, de újra töltésre nem maradt idő, a kézitusa megkezdődött. A

küzdelem mintegy négy óráig tartott, majd a törökök megfutamodtak a csatatérről. A keresztény csapatok egy része Eszterházy János vezetésével a székesfehérvári országút mentén, egészen a Velencei-tóig kergette őket. Zsarnóczay erdélyi követ azonban az üldözés egy másik irányáról is beszámol: „…A magyar egy mérföldig Ercse nevű végvárig üzte és vágta az holott a herczeg is utánuk üzent, hogy térjenek vissza, mert bizony, ha az ellenség megnyomja őket, egy németet sem küld a segítségükre.” A törökök vesztesége nagy volt, több mint 3 ezer katona vesztette életét a harcok következtében.

A sikeres ütközet megvívása után a hadjárat a célját nem érte el, hiszen Buda várát csak két esztendő múlva sikerült visszafoglalni. A Hamzabégnél megvívott ütközetnek ugyanakkor egy fontos következménye volt a győzelem mellett, amelyet az erdélyi követ így fogalmazott meg. „…az egész tisztek és a herczeg nagy dicséretet mondottak a magyarok felöl és meg is vallották publice, hogy csak nem hadakozhatnak magyar nélkül a török ellen.”

Föld alatti bizonyíték

Az eseményről három rézkarc, valamint – nyilvánvalóan az egyik metszet alapján – egy faliszőnyeg készült. Ezek, valamint az írott források és a helytörténeti kutatások segítségével sikerült Stencinger Norbertnek az egykori ütközet feltételezett helyszínét azonosítani a terepbejárások során: a küzdelem a mai Érd városközpont, a Duna és az érdligeti dombok által határolt területen zajlott le. „Mivel Lotaringiai Károly haditetteit meg kellett örökíteni, a sereggel mindig érkeztek olyanok, akik az ütközetet leírták vagy megrajzolták. Ez most is így történt. Nemcsak a leírások tanúskodnak az ütközetről – az ófalusi hegyek jellegzetes vonulata látszik a rézkarcokon, így behatárolható a csata területe” – tette hozzá Stencinger Norbert.

Hogy az ütközet mennyire érintette a településen élőket, arról nincs pontos adat, de valószínűsíthető, hogy bevonultak az erdőbe, illetve a mocsárba – annak idején ez a terület még erősen mocsaras volt -, és mentették a javaikat, hogy ne váljon a török sereg martalékává.

Elképzelhető, hogy egyszer még több forrás áll majd a kutatók rendelkezésére – a török levéltárakban lehetnek még anyagok a hamzabégi ütközetről, de ezeket meg kellene találni, fel kellene dolgozni. A csatának ugyanakkor vannak tárgyi emlékei is: Tauser Péter ¬ aki 2018-ban felfedezte az érdi Duna-parton azokat az aranypénzeket, amelyek egy XVIII. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhettek a folyóba – pár éve olvasta Stencinger Norbert tanulmányát az érdi ütközetről, és úgy gondolta, érdemes kutatni a helyszínen leletek után.

Fotó: Tauser Péter

„A vízműnél nyolc ólomgolyót találtam – ami ilyen kis helyszínen elég soknak számít –, ezüstpénzeket, cseréptöredékeket. Bemértem és rögzítettem a helyzetüket, fotóztam, bezacskóztam, majd a Ferenczy Múzeumnak továbbítottam” – mondta Péter, akitől megtudtuk azt is: több alkalommal is végzett kutatásokat. „A csata után az emberek általában minden értéket összeszedtek, csak az maradt meg, ami föld alá került. Ezért előfordul, hogy nagy területről viszonylag kevés lelet kerül elő, ez itt sem volt másként. Idővel felfüggesztettem a kutatást. Tervezem a folytatást, de jelenleg vannak más projektjeim is” – mondta az amatőr kutató. Akár folytatja a munkát, akár nem, a feltárt leletek már így is nagyon fontosak: bizonyítják, hogy az érdi csata valóban azon a helyszínen zajlott, amit Stencinger Norbert a rézkarcok alapján kikövetkeztette.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Erős a balatoni forgalom az M7-es autópályán a fővárosból kifelé. Érd és Kápolnásnyék között telített sávokban lehet autózni, szakaszosan torlódnak a járművek.

Reneszánszukat élik a bolhapiacok, garázsvásárok, és nem kell különösebb tudomány, hogy rájöjjünk, miért: egyrészt a kincskeresés izgalma, másrészt a tárgyak kézzelfoghatósága miatt, a siker

Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email