Kinyithat a Termál Hotel?

A napokban statikusok lepték el az ófalusi Termál Hotel környékét, ugyanis egy szakmai befektető érdeklődést mutatott az érdi termálfürdővel kapcsolatban.

Mint ismert a régóta lakat alatt lévő Termál Hotel Liget az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdona, az érdiek hét éve hiába várják, hogy újra nyisson az egykor rendkívül népszerű fürdő.

A városnak több törekvése is volt az utóbbi években, hogy visszavásrolják a szállót, a polgármester több ízben tárgyalt az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezetőjével Köves Slomóval, aki arról tájékoztatta, hogy több tervük is volt a hasznosításra, de egyik irányban sem találtak befektetőt, ezért nyitott volna arra is, hogy eladják a szállót. Felmerült az is hogy természetvédelmi látogatóközpont lenne a Termál Hotelből, de eddig sajnos nem járt sikerrel tervei megvalósításában a város.

Hétfőn este Csőzik László polgármester új fejleményekről számolt be a Facebook oldalán, azt írta, hogy pár napja kapott egy levelet, amiből kiderül, hogy egy szakmai befektető jelent meg a tulajdonos mellett, amelyiknek elsődleges célja a fürdő újranyitása.

Megkerestük a tulajdonost, hogy kiderítsük, ki az új befektető és mennyire komolyak a szándékai a Termál Hotellel, amint válaszokat kapunk, cikkünket frissítjük!

Addig pedig nézzék meg az ÉRD TV tavaly nyáron készült filmjét arról, milyen állapotban van a Termál Hotel Liget.

 

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email