SAMSUNG CAMERA PICTURES

Virágos vészhelyzet

Darázsveszélyre hívták fel a figyelmet a József téri játszótéren.

„A játszótér teljes területén darácsveszély (sic) van! A homokozóba is befészkelték magukat, ezért ott játszani komoly kockázatot jelent!” – ezzel a szöveggel helyezett ki valaki egy papírlapot a József téri játszótér kapujára. Az arra járók lefotózták, majd közzétették az egyik helyi közösségi portálon.

László Ferenctől, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetőjétől megtudtuk: a darázsveszélyről szóló tájékoztatást nem a város helyezte ki. „Figyelünk az ilyen jelzésekre. Az ÉKFI kiküldött egy munkatársat, hogy megvizsgálja, valóban vannak-e darazsak a játszótéren, és kell-e intézkedni” – mondta.

Az ÉKFI utánanézett a darazsaknak: mint kiderült, a csörgőfa, illetve a japánakác virágzása miatt rajzanak a méhek a játszótéren, de mivel ez csak ideiglenesen okoz gondot, kiirtásukat, illetve a játszótér bezárását nem tartják indokoltnak. Az érdi lakos által kitett táblát azóta már lecserélték a friss információt tartalmazóra.

(Ami a darazsakat, méheket vonzó növényeket illeti, mindkét díszfa kedvelt és népszerű fajta, sok közparkot díszítenek, árnyékolnak csörgőfával, illetve japánakáccal országszerte.) A játszótereket egyébként folyamatosan felügyelik és orvosolják a gondokat: mint László Ferenc elmondta, nemrég a Papi földeken javították a gumiburkolatot. „Egyes játékokat is karbantartunk, felújítunk, ezért ezek most nem használhatók” – tette hozzá.

További cikkeink

Gallyaznak Érden az ELMÜ egyik hálózatának nyomvonalán, a Murányi, a Gellért, a Riminyáki, Ürmös, Kutyavári utcák környékén. Mutatjuk az érintett utcákat.

Augusztus 20-án örökbefogadó napot tart a Sirius, színes programokkal. Az utóbbi egy évben jelentősen visszaesett az érdeklődés a mentett kutyák iránt.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki a keddre várható zivatarok miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat, többek közt Pest megyére is.

További cikkeink

Simon János Gergely, az érdi ipartestület elnöke volt a vendége a Bundáskenyér csütörtöki műsorának. A jelenlegi helyzetet a katás vállalkozók krízisként élik meg, és

Ötvenhárom, térköves parkolóhely kialakítását fejezték be a napokban a Batthyány iskola, a birkózócsarnok és a Fácán óvoda környékén, zöldfelületet alakítottak ki, új, széles járdát

Negyedik felkészülési mérkőzésén második sikerét aratta az Érd női kézilabdacsapata. Kopecz Barbaráék ezúttal a

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email