Mától Szalay Jenő nevét viseli a VMG tornacsarnoka

A legendás testnevelő tanár 44 éven át tanított az érdi gimnáziumban.

2017 májusban adták át a Vörösmarty Gimnázium tornacsarnokát, de már akkor megfogalmazódott, hogy az épület akár az iskola egykori testnevelő tanárának a nevét is viselhetné. Öt évvel később pedig az ötlet valósággá is vált, így a csarnok mától Szalay Jenő nevét viseli.

Szalay Jenő 1964 és 2008 között tanított az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Vezetésével alakult meg az Érdi VSE atlétika szakosztálya, ahol több országos csúcsot értek el a tanítványai. 1993-ban az év utánpótlás illetve atlétika edzőjének választották. 2012-ben pedig megkapta Érd Város Életmű Díját is.

Kapcsolódó cikkeink

Az ipari világítás szerepe alapvetően átalakult az utóbbi években, komoly befolyással van a hatékonyságra, biztonságra és persze az energiafogyasztásra is. De milyen tényezők alakítják

További cikkeink

A Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár  Csuka Zoltán Városi Könyvtár tagintézménye pályázatot