Az Érdligetiben is járt a klímasátor

A Vörösmarty Mihály Gimnázium után az Érdligeti Általános Iskolába is ellátogatott a város klímasátra, ahol különböző, környezetvédelemhez kapcsolódó foglalkozásokon vehettek részt a diákok.

Mint ismert, nemrég elkészült Érd Megyei Jogú Város klímastratégiája, melynek társadalmasítása zajlik jelenleg városszerte és egy klímasátor járja Érd oktatási intézményeit, melynek köszönhetően a diákok is megismerhetik a klímaváltozás elleni küzdelem legfőbb tudnivalóit.

„Azt tapasztaljuk, hogy a felsősök és a gimnazisták rendkívüli módon felkészültek és elkötelezettek az ügy iránt, ami azért fontos, mert övék a jövő”

– húzta alá Csőzik László polgármester az Érdligeti Általános Iskolában tartott eseményen, kitérve arra is, hogy szeptemberben további három iskolába viszik el a klímasátrat, addig pedig a május 28-án, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében rendezendő gyereknapon adják át a klímatudós díjat és a kreatív foglalkozásokon, illetve teszteken legjobban szereplő közösségnek járó elismerést.

„Ezek a gyerekek a letéteményesei később, hogy ez a gondolkodásmód, a zöld attitűd és ez a hozzáállás továbbmenjen a városban, hiszen ha nem teszünk semmit vagy keveset, hogy változzon a minket körülvevő világ, akkor az emberiség becsukhatja az ajtókat”

– húzta alá Érd polgármestere.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email