22_03_29_erdmost_nincskep

Vitalitásnap lesz szombaton Érden

22_03_29_erdmost_nincskep

Vitalitásnap lesz szombaton Érden

Május 21-én ismét Vitalitás-nap a Szepes Gyula Művelődési Központban. Előadások, szűrések, tanácsadás várja az érdeklődőket. A főszervezővel, a Bundáskenyérben beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több mint húsz éve működik az érdi Vitalitásklub, amely azzal a céllal jött létre, hogy kapcsolatot teremtsen a nyugati orvoslás és a keleti, alternatív gyógyászat között. Ennek szellemében szervezik meg évről évre a Vitalitásnapot, melyen az egészség megőrzése kapja a főszerepet. A covid miatt két évig nem tudták a programot megtartani, most viszont ismét egy egész napot az egészségre és annak megőrzésére szentelnek a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az intézmény munkatársa az Érd FM 101.3-nak elmondta, hogy már 10 órától várják az érdeklődőket. A programra szolgáltató oldalról is sokan érkeznek, a művelődési központ előterében mandalákat, ásványokat, gyógynövényeket, piócaterápiát találhatnak a vendégek, és beszélgetni is lehetőségük lesz a kristálygyógyászokkal, mandalaárusokkal. Különböző termekben várják azokat, akik többek között masszőrökkel, csontkováccsal, sorselemzőkkel, spirituális kezelőkkel, kártyajósokkal, illetve asztrológussal szeretnének beszélgetni vagy megismerni az adott alternatív kezelési módot.

Hallgassa meg interjúnkat Szűcs Ágnessel!

A rádió reggeli műsorában a műsorvezetők Török-Kovács Anett főszervezővel is beszélgettek a programról, aki részletesen mesélt a színpadi előadásokról is. Tájékoztatott, hogy a színházteremben 11 órakor kezdődik az alvásproblémák más szemmel című előadás, délben a fogászati gócokról lesz szó, 13 órakor a cukorbetegség kerül a középpontba, majd 14 órától előadás lesz a nőket érintő problémákról, ezt követően pedig 15 órakor a „Hogy állunk az egészségünkkel? című tájékoztatót lehet meghallgatni, végül 16 órától a vegán étrenddel ismertetik meg az érdeklődőket!

Hallgassa meg interjúnkat Török-Kovács Anett főszervezővel!

Az esemény IDE KATTINTVA érhető el.

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email