paradicsom

Palántaosztás május 19-én

paradicsom

Palántaosztás május 19-én

Május 19-én ingyenes palántaosztásra kerül sor a Városháza előtt. Csőzik László közösségi oldalán arról is ír, hogy terveik szerint legalább háromszáz embernek tudnak majd adni két paradicsom-, és két paprikapalántát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László közösségi oldalán arról számol be, hogy az áprilisi gyümölcsfa akciónak hatalmas sikere volt, a több mint ezer darab kis fa egy óra alatt elfogyott, több száz érdi lakosnak tudtak ezzel örömet szerezni. Mint írja, a héten szeretnének azoknak is a kedvében járni, akik szívesen gondoznának néhány tő paradicsomot és paprikát, akár a kertben, akár nagy cserépbe ültetve a teraszon, vagy az erkélyen. „Sokan kérték, hogy úgy szervezzük a következő akciót, hogy azok is el tudjanak jönni, akik napközben dolgoznak. Az ő kérésüknek eleget téve, 05.19-én, csütörtökön 16.30 és 18:00 óra között lehet jönni a Városháza elé az ajándék palántákért.”
A polgármester azr írja, nem tudják megmondani előre, hogy milyen fajtájúak lesznek a zöldségek, de terveik szerint legalább háromszáz embernek tudunk adni majd két paradicsom-, és két paprikapalántát. Azt kérik a lakosoktól, hogy aki palántáért jön, vigyen magával táskát, vagy dobozt, amiben haza tudja vinni a növényeket.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email