Aki egyszer látta a természetfotóit, nem felejti el őket. Sugárzik róluk a természet szeretete. Honnan ered ez a vonzalom?
Tárnokon születtem, ott töltöttem gyermekéveimet. A közelünkben, a Benta-patak partján volt egy szép nagy rét, gyakran kijártam füvet szedni a nyulainknak. Gyermekláncfűből koszorút fontam, lestem a bogarakat, lepkéket. Tavasztól őszig szinte minden szabad percem ott töltöttem. Visszahúzódó, félénk kislányként a természet mindig elvarázsolt.
Hogyan fedezte fel másik nagy szerelmét, a fényképezést?
Először a gyerekeimet fotózgattam, egy diafilmes KIJEV géppel, aztán az unokáimat. Ha elutaztunk, mindig megörökítettem az élményeket, no meg a szép tájakat, mert ezek mindig lenyűgöztek. De ha megkérdezik, mióta fotózok, a válaszom az: amióta az első komolyabb gépemmel sikerült egy szép szürke gémet lekapnom a Beliczay-szigeten. Ez volt az első izgalmas élményem, és ekkor szerettem bele a madárfotózásba. Persze, innen nézve ez korántsem volt tökéletes fotó, de akkor nagyon megragadott.
Tanulta is a fotózás fortélyait?
Elvégeztem egy tanfolyamot, de igazából magamtól jöttem rá a fényképezés csínjára-bínjára. Sokat gyakoroltam. Aki türelmes, az idővel rájön, milyen időben érdemes kimenni, milyen ISO-val kell fényképezni. Ezek a tükörreflexes gépek nagyon sokat tudnak, de kell a tapasztalat, mert könnyű elrontani a képet. A közösségi oldalán nézegetve a madárfotóit, a magamfajta laikus is tisztán látja, hogy egy-egy ilyen kép mögött hatalmas munka van. Valóban nem könnyű madarakat fotózni, hiszen ha meglátja az embert, gyorsan elrepül. Biztos sokan tapasztalták már, hogy az erdőben sétálva nagyon ritkán lehet látni madarakat, de ha elbújik az ember és türelmesen vár, csodavilágba csöppen. Kezdetben sok kudarc ért, nem sikerültek a képeim, de egy fotós barátnőmmel felfedeztünk olyan helyeket, ahol kiépített lesből nagyon jó képeket lehet készíteni ritkán látott madarakról. Persze, ez időigényes dolog, órákig üldögélhetsz több-kevesebb sikerrel, és a szerencsén is múlik, mi téved arra.
Egy ilyen les kibérlése, gondolom, nem kis összeg.
Van olyan les, ami tízezer forintba kerül, ez a legolcsóbb, a többi akár a többszörösébe is. És a felszerelés sem olcsó. Egy jó felszerelés legalább egymillió forintba kerül.
Emlékszik kiemelkedő kudarcokra és sikerekre?
Múltkor elmentem Ópusztaszerre fekete gólyát fotózni, és pont az nem jött arra. Sajnos, nem lehet kiszámítani, milyen madár fog odaröppenni. A búbos bankát két éven keresztül nem tudtam lefotózni, folyton elröpült előlem. Mint említettem, nem jellemző a madarakra, hogy megálljanak a fotó kedvéért. Tavaly nyáron végre sikerült. Egy hortobágyi sasfotózáson viszont hatalmas szerencsém volt: sikerült nemcsak a sasokat lefotóznom, hanem egy rókát is, amint éppen ellopja előlük az élelmet.
Gondolom, nemcsak a fényképezéshez kell értenie, hanem a különböző fajokat, illetve jellemzőiket is ismernie kell.
Mióta fényképezem őket, sok mindent megtudtam a madarakról, nemcsak a költési és egyéb szokásaikról, hanem a hangjukról is. Van felvételem sokféle madárhanggal. Ha ezeket lejátszom, mikor a közelben tartózkodnak, kíváncsiságból odajönnek, érdeklődnek, milyen másik madárfaj jelent meg az élőhelyükön. Így, egy kis csellel, könnyű őket lencsevégre kapni. Az előkészületeket is kedvelem: fotós barátaimmal együtt kutatjuk, hol tudunk különleges fajokat fotózni, együtt keressük fel ezeket a helyeket vonattal vagy autóval. Mivel nyugdíjasok vagyunk, van időnk bőven. Néha újra gyereknek érzem magam, amikor a fűben hasalva próbálom a lepkéket, bogarakat fotózni.
Szokott fényképezni azért Érden is. 2021 elején sok képe készült mókusokról a Beliczay-szigeten.
Amikor betört a Covid, rettenetesen el voltam keseredve, és megijedtem, mi lesz, ha nem tudok kimenni a szabadba, mert ez lételemem volt mindig. Aztán rájöttem, hogy az erdőben biztos nem fogok elkapni semmit. Így aztán kijártam, etettem a mókusokat, madarakat, és a kis lessátramból tudtam őket fotózni. Persze, nem rögtön, a kihelyezett etetőt körülbelül egy hónap alatt fedezték fel a mókusok. Nagyon nagy élmény volt az első alkalom. Épp leesett a januári hó, és megjelent két mókuska: egyik vörös, a másik barna. Még el is neveztem őket. Kétnaponta kijártam, hordtam nekik a diót, almát, a madaraknak a magot, ők pedig jöttek és jöttek. Ha nem tudtam lejutni, lelkiismeret-furdalásom volt. Egyszer kora reggel, napfelkeltekor sikerült odaérnem, és a vörös mókus – Pircsikének neveztem el – ott állt a csodás fényben és várt. Gyönyörű fotót készítettem róla, sosem fogom elfelejteni. Sajnos, elpusztulhatott, mert ősz óta nem láttam. A mókusoknak nagyon sok ellenségük van, a ragadozó madaraknak is áldozatul esnek. Tavasszal már találnak maguk is élelmet, de télen nem, és a mókusok téli álmot sem alszanak. Még az ősszel pár zsák diót tankoltam be, úgy néz ki, elég lesz. Jólesett a hideg hónapokban gondoskodni róluk. Sajnos, valaki lelopta a kihelyezett etetőmet, szerencsére a férjem készített másikat. Nem értem, miért tesznek ilyet az emberek.
Májusi Lélekmelegítő – a Fundoklia ékszerei című kiállításán a Fundoklia állatvilágát mutatja majd be. Ott is gyakran megfordul?
Igen. Különleges virágokat, pillangókat lehet ezen a területen lencsevégre kapni. Már megismertem a fajokat, tudom, melyik mikor jelenik meg. Három éve egy számomra sosem látott fajt sikerült lefotóznom, a Keleti rablópillét, ami igazán különleges és ritka, és azóta sem láttam. A lepkék mellett bemutatok madárfotókat is, amelyeket az ország különböző pontjain készítettem. A kiállítást egész hónapban megtekinthetik majd az érdeklődők.
