211212vmg_ute4

Kosár: drámai hajrában szakította meg rossz sorozatát a VMG

211212vmg_ute4

Kosár: drámai hajrában szakította meg rossz sorozatát a VMG

Négy vereség után nyert ismét a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabda csapata az NB II Közép A-csoportjának 25. fordulójában, miután az érdiek drámai csatában győzték le 75–69-re a KKS együttesét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nehéz időszak van az érdi kosárlabdázók háta mögött, hiszen az együttest az elmúlt hetekben rengeteg sérülés sújtja, így legutóbbi négy mérkőzését el is veszítette, de a 25. fordulóban újabb rangadó várt az együttesre, hiszen az egy hellyel előtte álló KKS-t fogadták a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

A házigazda ugyan ezúttal is csak hét mezőnyjátékossal tudott kiállni, miután Riskó Dávid, Felházi Barna és Miháczi Ádám mellett ezúttal az U18-as mérkőzésen megsérülő Mágori Ferenc sem volt bevethető.

Ennek ellenére szoros első negyedet produkált a házigazda, de a második felvonást kilenc ponttal veszítette el, így a második félidőt 46–37-es vendég előnnyel kezdték a felek.

Az érdiek a folytatásban is többször voltak tízpontos hátrányban, de egy pillanatig sem adták fel. Olyannyira nem, hogy az utolsó szűk öt percet is 67–61-es hátránnyal kezdték, de ezt az időszakot végül parádés játékkal 14–2-re nyerték meg, így nem csak fordítottak, hanem hat ponttal 75–69-re győztek, megszakítva ezzel négymeccses nyeretlenségi sorozatukat.

„Még mindig erősen tartalékosan, hét emberrel arattunk bravúros győzelmet. Ritkán látható sérüléshullámban vagyunk, ennek ellenére a srácok hatalmasat küzdöttek egymásért és azért, hogy végre újra győztesen hagyják el a pályát! Gratulálok a csapatnak”

– értékelte a mérkőzést Horváth István, a Gia Form-VMG DSE vezetőedzője.

Az érdiek április 29-én, 20.45-kor a BKG Príma Akadémia vendégeként lépnek pályára az NB II Közép A-csoportjának 26. fordulójában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 25. forduló
Gia Form-VMG DSE–KKS 75–69 (21–21, 16–25, 22–13, 16–10)
A Gia Form-VMG DSE pontszerzői: Valaczkay 25/12, Radnai 14, Naser 13/6, Szántó 9/3, Németh, Nyitrai 5/3-5/3, Tóth 4.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email