220331_birkoEb_DenesMerci_8

Birkózó Eb: Dénes kikapott a negyeddöntőben, a vigaszágban bízhat

220331_birkoEb_DenesMerci_8

Birkózó Eb: Dénes kikapott a negyeddöntőben, a vigaszágban bízhat

A budapesti birkózó Európa-bajnokság első fordulójában a bolgár Binkovát még simán, 5–0-ra legyőzte, de a negyeddöntőben végül egy hosszas challenge után kizökkent és vereséget szenvedett lengyel ellenfelétől, így a vigaszágban bízhat az Érdi Spartacus 53 kilogrammos birkózója, Dénes Mercédesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 20 éves bolgár Irena Binkova ellen kezdte meg a budapesti birkózó Európa-bajnokságot az Érdi Spartacus SC válogatott birkózója, Dénes Mercédesz, aki remekül kezdte az 53 kilogrammosok küzdelmeit, hiszen már az első pillanatoktól kezdve aktív volt. Nem meglepő, hogy a bírók is hamar figyelmeztették a bolgárt, aki azonban nem tudott pontot szerezni, így Dénes került előnybe. Az érdi sportolót megnyugtatta a megszerzett pont és előbb átforgatta, majd nem sokkal később be is tusolta ellenfelét és 5–0-ra győzött.

Dénes Mercédesz kék dresszben (fotó: Domonkos Bálint)
Ezt követően a negyeddöntőben a lengyel Katarzyna Krawczyk ellen sem kezdett rosszul, de egy megingást kihasznált a rivális, aki átdobta maga fölött Dénest. A négypontos előnybe kerülő lengyelt bár úgy tűnt, Dénes megfogja, hiszen egy akcióért két pontot kapott, de a lengyelek megnézették az esetet. Dénes szerencsétlenségére ezzel párhuzamosan egy másik szőnyeg másik esetét is visszanézték, így a hosszú szünet kissé kizökkentette az érdi birkózót, aki a folytatásban a lengyel lábát próbálta erőteljesen támadni, de ezt megkontrázta Krawczyk, aki végül 10–0-s tussal győzött.
Dénes Mercédesz piros dresszben (fotó: Domonkos Bálint)

„Nem akartam felesleges akciókat csinálni, ezért megvártam, amíg megintik, utána az első adandó alkalommal, amikor lekerült, próbáltam befejezni a meccset és ezt sikerült is megvalósítani. Tudtam, hogy nem az első meccs lesz a legkeményebb és örültem is neki, hogy van egy „könnyebb” is, de így, hogy nem sikerült, adtam egy pofont a had ne mondjam minek”

– értékelte az első meccsen elért sikerét a másodikon elszenvedett vereség tükrében Dénes Mercédesz, akit elmondása szerint a lengyel elleni mérkőzésen tapasztalt hosszú challenge nagyon megakasztott.

„Számítottam rá, hogy bedobják a challenget, én is felnéztem a bíróra, hogy saját akciónak ítéli-e, mert nem voltunk kontaktban, amikor elesett és utána azt gondoltam, hogy adható. Utána visszanéztem a felvételen és úgy érzékeltem, hogy adható a két pont és be is kiabálták, hogy ez megvan. Ha tényleg így lett volna, akkor 4–3-ról megyünk tovább, de végül nem adták meg és nem mindegy, hogy 4–3-ról vagy 4–0-ról folytatjuk. Még ha meg sem adják a két pontot, de folytatódik a küzdelem, akkor még fókuszban tudtam volna maradni, de mivel a másik challenget is meg kellett várni… Utána bár éreztem, hova nyúl és el tudtam venni a lábamat, de a szünet miatt kiestem a ritmusból…” – fogalmazott lapunknak Dénes Mercédesz, aki abban bízhat, hogy a lengyel az elődöntőben legyőzi a svéd Emma Malmgrent, így ez esetben április 1-jén a vigaszágon folytathatja az Európa-bajnokságot.
fotó: Domonkos Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email