ukrajnasziv

109 menekültet látnak el jelenleg Érden

ukrajnasziv

109 menekültet látnak el jelenleg Érden

Hat helyszínen összesen 43 ukrajnai menekültet látnak el jelenleg az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezetnél, amelynek egyik autója jelenleg is Kárpátalján segít egy szállítmánnyal, míg a Szociális Gondozó Központ Topoly utcai létesítményében 66 menekültet látnak el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Fórizs Gyula Zsolttól, az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztorától megtudtuk, jelenleg szinte teltházzal üzemelnek, hiszen hat helyszínen 43 menekültet látnak el, így az újonnan érkezőket családoknál tudják elhelyezni, de március 31-re a Késői Eső Gyülekezetbe is várnak menekülteket.

Ismertette azt is, a helyben gyűjtött adományokkal egyik önkéntesük jelenleg Kárpátalján tartózkodik, de jövő héten újra visznek szállítmányt a határon túlra.

Fórizs Gyula Zsolt beszámolt arról is, hogy egy budaörsi autókereskedéstől korlátlan használatra kölcsönkaptak egy mikrobuszt, hogy szállítsák a menekülteket, egy másik buszt pedig kedvezménnyel bérelnek.

A lelkipásztor ismertette, március 30-án, a délutáni órákban egy lakókonténerrel is bővül az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet, melyet a templom udvarában, a zuhanykonténer mellett helyeznek el, így további menekülteket tudnak fogadni.

Az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet az alábbi adományokat várja az ukrajnai menekülteknek:
száraz tészta, készétel (konzerv gulyás, töltött káposzta stb.), löncshús, pástétomok, konzerv májkrém, szószok (bolognai, milánói, gomba, paradicsomszósz stb.), rizs, kristálycukor, liszt, olaj, bébi étel, müzli, gabonapehely (reggelire való), kis csomagolású keksz, csoki, kisdobozos gyümölcslé, fél literes szénsavmentes ásványvíz, bébitápszer, vitaminok, vény nélkül kapható gyógyszerek, kötszerek, jó állapotban lévő takarók, ágyneműk.
Aki pénzbeli hozzájárulással szeretne segíteni:
Érdi Baptista Gyülekezet: K&H Bank 10403136-31321219-00000000
Közlemény: Ukrajna

Gecse-Simon Orsolya, az érdi Szociális Gondozó Központ szakmai vezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a Topoly utcai létesítményben jelenleg 66 menekültet látnak el és március 31-re várnak egy anyát két gyermekével.

A szakmai vezető elmondta, jelenleg olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik tudnak foglalkozni a gyermekekkel, akiknek többek között zenei foglalkozásokat tartanának, így elsősorban zenélni tudó önkénteseket, óvodapegagógusokat keresnek.

Ismertette azt is, a Szociális Gondozó Központban jelenleg nincs szükség élelmiszerre, de a készlet fogyóban van, így jövő héten már örömmel fogadnak élelmiszereket, eszközöket is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email