iskola

Van-e esély bekerülni körzeten kívül általános iskolába?

iskola

Van-e esély bekerülni körzeten kívül általános iskolába?

Sok kisgyermekes szülőt foglalkoztat az általános iskolai beiratkozás, és az, hogy van-e esély körzeten kívül intézménybe bekerülni. Nos, a szülő elvileg írathatja körzeten kívüli intézménybe is a gyerekét, de gyakorlatilag erre csak akkor van esély, ha valamilyen tagozatos osztályt céloznak meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rigó Katalin, az Érdi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója elmondta, a szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. Hozzátette, a szabad iskolaválasztás joga azonban azzal együtt érvényesül, hogy az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. Ez az iskola a kötelező felvételt biztosító iskola.

„Ha egy településen több általános iskola működik, az egyes általános iskolai körzetet úgy kell meghatározni, hogy kialakíthatóvá váljon a hátrányos helyzetű gyermekek egyenletes aránya a nevelési-oktatási intézményekben.”

Rigó Katalin kiemelte, a tanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik, amelyről az iskola igazgatója dönt. Amennyiben a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodát, iskolát választja, ez esetben az általa választott másik intézmény csak a körzetes felvételek teljesítése után fennmaradó helyekre veheti fel a tanulót. A további felvételi kérelmek teljesítésénél előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű gyermekeket. A további felvételi kérelmekről az intézmény pedagógiai programjában foglaltak szerint kell dönteni.

Érden az a tapasztalat, hogy a körzetes felvételek teljesítése után már nem marad hely a körzeten kívülieknek, legalábbis a legtöbb iskolában erről tájékoztattak. Pintérné Bernyó Piroska, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, ha marad hely, akkor kerülhet sor körzeten kívüli gyerekek felvételére, de ilyenkor elsőbbséget élveznek azok, akiknek a testvére is abba az intézménybe jár, hogy a szülőnek ne kelljen két gyereket két iskolába hordani.

„Ha még mindig marad hely, akkor lehet szó egyéb körzeten kívüli gyermek felvételéről, a Gárdonyiban azonban erre semmi esély nincsen. Már két éve muszáj indítanunk egy 20 fős kiscsoportot pluszban, mert annyi a testvér. Fizikálisan nincs már helyünk, újabb csoportot már nem tudunk indítani, így is 30-32 fős osztályaink vannak.”

Sokan gondolják úgy, hogy ha a Gárdonyiba jár a gyermekük, akkor könnyebb lesz bekerülnie a gimnáziumba, ez azonban nem így van. Az intézmény vezetője elmondta, a nyolcadikosaiknak ugyanúgy végig kell csinálni a felvételi eljárást, mint bárki másnak. A tanulmányi eredményük, a központi felvételi és a szóbeli alapján kerülnek be a sorrendbe. A kedvezmény annyi, hogy akinek a tíz felvételi tárgyból 8. félévkor 4,7 feletti tanulmányi átlaga van, annak nem kell szóbeliznie, de ilyen gyerek 2-3 van évente.

Pintérné Bernyó Piroskát arról is kérdeztem, van-e lehetőség arra, hogy tanítót válasszon a szülő elsős gyermeke számára, de kiderült, egyáltalán nem biztos, hogy tudják áprilisban, ki lesz következő tanévben az elsős tanító. Azonban ha a szülő jelzi, hogy szeretné, hogy egy bizonyos tanító nénihez kerüljön a gyermeke, azt lehetőség szerint igyekeznek figyelembe venni.

„Az ugyanis nem fordulhat elő, hogy az egyik osztályban 25 fiú van és 7 lány, a másik osztályban pedig fordítva, és figyelnem kell arra is, hogy ha valaki sajátos nevelési igényű vagy BTMN-es tanuló (BTMN: beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség – a szerk.), mert fontos, hogy őket is egyenlő arányban osszuk el.”

Más a helyzet akkor, ha valamilyen tagozatos osztályba szeretné a szülő járatni a gyermekét, oda ugyanis a körzeten kívülieket is felveszik. Ilyen például a Batthyány Általános és Sportiskola sporttagozata, a Bolyai János Általános Iskola matek emelt szintű, német–magyar két tannyelvű, illetve az angol emelt színtű osztálya, és ilyen a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola ének-zene tagozata is. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója, Maitz Ferenc elmondta, körzetes gyermekeket köteles csak felvenni az intézmény, azonban az ének-zene tagozatokra körzeten kívülről is jelentkezhetnek. Az igazgató arról is beszámolt, hogy a körzeteseket a rendszer automatikusan felveszi, ahogy beírja a szülő a tartózkodási címet, a körzeten kívülieket pedig függelékbe teszi. Hozzátette, bár sokan szeretnék a Kőrösibe járatni gyermeküket, náluk is előfordul, hogy a körzetükbe tartozó gyermeket végül máshova íratják.

Különleges helyzetben van az egyházi fenntartású Marianum Általános Iskola, ami nem körzetes iskola, így bárhonnan jelentkezhetnek, Százhalombattáról, Sóskútról, Tárnokról, de még Velencéről is van tanulója az intézménynek.

Forrás: Érdi Újság, szerző: Szabó Réka Nikoletta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email