Hol kezdte a testnevelői pályát Érden?
Az ófalusi iskolában, 1960-ban. Tizennyolc éves voltam, a tanítás mellett végeztem el a Testnevelési Főiskolát. Érden két esztendeig éltem, utána a fővárosba költöztem, de szinte nyugdíjazásomig a városban tanítottam.
Ófaluban?
Nem, a 6-os (ma Érdligeti) iskolában, a Diósdi úton. Kezdetben úttörőolimpiára jártam a csapataimmal, több sportágban is. Kézilabdában bejutottunk az országos döntőbe. Miután a tizennégy évesekkel megnyertük a szentendrei és budai járási felnőtt bajnokság döntőjét, és számtalan helyre hívtak minket Pest megyében, bementem a tanácselnökhöz, javasolva, hogy alapítsuk meg a kézilabda-szakosztályt. Így kezdődött, még 1977-ben.
Gondolom, kezdetben csak az iskolai diákjai voltak a csapatban.
Igen, de mikor a megyebajnokságba kerültünk, jött egy-két másik játékos is, különböző iskolákból. Az NB II-es bajnokságban is sokat szerepeltek ezek a lányok. Csodálatos élmény volt a játékosoknak, hogy olyan ifikupákra hívták meg a csapatot, ahol Budapest, Pest és Fejér megye válogatottjai ellen játszhattak. Szép eredmény volt a Velence-kupa harmadik helye (ez felnőtt mérkőzés volt), még mindig ifiként. A torna legjobb kapusa címét Herczeg Gizella nyerte meg, aki a mi kapusunk volt.
Meddig volt Ön az edzőjük?
Ameddig a megyei bajnokságban játszottak, mikor feljutottak az NB II-be, áttértem a teniszoktatásra. A tanítványaim országos bajnokságokon is indultak. Az érdligeti iskolában építhettem egy teniszpályát, ami hatalmas előrelépés volt. Itt oktattam felnőtteket is. Öt országos amatőr teniszbajnokságot rendeztem Érden, három pályán, a ’90-es évek elején. Erre nagyon büszke vagyok.
Mivel a fővárosban élt, soha nem jutott eszébe, hogy ne Érden, hanem Budapesten tanítson?
Hívtak a XII. kerületbe tanítani, még teniszpályát is kaptam volna, hívtak a Pest Megyei Kézilabda Szövetségbe, de nem vállaltam. Nagyon jól tettem, így utólag. Nekem Érden megvolt a kézilabda, a tenisz, és Érd csodálatos hely volt számomra. Ráadásul itt laktam a közelben, Őrmezőn. Imádtam a pedagóguspályát, a kézilabda és a tenisz mellett voltak más sikereim is. Ófaluban pár fiatallal indultunk a Pest megyei röplabda spartakiádon, ahol másodikok lettünk. A fentiek mellett szerveztem Érden városi sportünnepélyt, a tanácselnök kérésére, kilenc iskola részvételével, a megyei vezető szakfelügyelő látogatása után pedig kineveztek a budai járási testnevelési munkaközösség vezetőjévé, illetve érdi és százhalombattai körzeti vezetővé. Versenyeket, bemutató tanításokat szerveztem.
Mi volt a titka annak, hogy ilyen sikeresek voltak a tanítványai, hogy tudta őket így mozgósítani?
Az értékelésnél mindig azt vettem figyelembe, hogy a képességeiknek megfelelően teljesítenek-e. Arra neveltem őket, hogy a mozgást szeressék meg, mert az létfontosságú. Így a gyerekek megszerették a testnevelést. Sok szép emlékem van a diákokról, diákoktól. Versek, rajzok, köszönetet mondó kis írások. „Jajj Istenem, mi lesz velünk, hogyha innen elmegyünk, mert mi kedves Karcsi bácsink oda nem jöhet velünk” – írta két kislány az „Óda egy tipikus testneveléstanárhoz” című versében, 1992-ben. Ma is megvan.
Hűséges maradt a kézilabdához?
Az Aréna a második otthonom, rendszeresen járok kézilabdameccsekre, illetve csak jártam, mert most a covid miatt inkább nem megyek. A kézilabdáé a szívem. Amint lehet, minden mérkőzésen ott leszek, csodálatos, hogy ennyi jól szereplő fiatal van az utánpótlásban, eredményesek, és szeretik a mozgást, ami az élet fontos része.
