220216_erd_mkc_2

Női kézi: jó kezdés után kapott ki Fehérváron az ÉRD

220216_erd_mkc_2

Női kézi: jó kezdés után kapott ki Fehérváron az ÉRD

Remekül kezdett és öt perc után már 6–1-re is vezetett, de nem tudta legyőzni az Alba Fehérvárt a K&H női kézilabda liga 17. fordulójában az ÉRD, amely végül szoros küzdelemben szenvedett 31–29-es vereséget az alsóházi rangadón.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A válogatott szünet miatt közel kéthetes felkészülés előzte meg az Alba Fehérvár és az ÉRD alsóházi rangadóját a női kézilabda NB I-ben, amely idő alatt a vendég Pest megyeiekhez visszatérhetett a csapatba az elmúlt két mérkőzésen csak néhány percet a pályán töltő Szabó Kitti, így Horváth Roland legerősebb keretével tudott kiállni Székesfehérváron.

Koncentráltan is kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely Kopecz Barbara vezérletével remekül rajtolt és már hat perc után 6–1-re vezetett, de Józsa Krisztián, a Fehérvár edzőjének időkérése után a hazaiak is egyre jobban belelendültek a meccsbe és ennek köszönhetően a 16. percben Töpfner Alexandra góljával ledolgozták a hátrányt (9–9). Sőt, nem sokkal később már fordítottak is a Fejér megyeiek (11–10). Más kérdés, hogy az ÉRD sem hagyta magát és nagyot küzdve végül 16–15-ös előnnyel vonulhatott szünetre.

A térfélcsere után is a Fehérvárnak kellett rohannia az eredmény után, hiszen Fekete Bozsanáék folyamatosan lépéselőnyben voltak. Aztán a 39. percben Töpfner megint egyenlített (20–20), és miután a következő percekben elhibázta támadásait az ÉRD, a fehérváriak a játékrész derekára ismét fordítottak, majd előnyüket kétgólosra növelték.

Innentől kezdve az Alba Fehérvár taktikus játékkal őrizte a különbséget és végül 31–29-re győzte le az ÉRD-et az alsóházi rangadón.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazai szélső, Töpfner Alexandra lett 12 találattal, míg az ÉRD-nél Kopecz Barbara 11 gólt szerzett.

Horváth Roland együttese legközelebb március 19-én, jövő szombaton javíthat, amikor 18 órától az MTK Budapestet fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 17. forduló
Alba Fehérvár KC–ÉRD 31–29 (15–16)
Az FKC gólszerzői: Töpfner 12, Utasi 6, Besszer 4, Triscsuk, Takó, Gerháth K., Boldizsár 2-2, Varga E. 1
Az ÉRD gólszerzői: Kopecz 11, Vukajlovics 7, Szabó Kitti 4, Fekete B. 3, Paróczy 2, Mód, Csáki 1-1
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–6. 12. p.: 6–8. 16. p. 9–9. 22.p.: 12–11. 28. p.: 14–15. 36. p.: 18–18. 42. p.: 21–20. 50. p.: 26–23. 56. p.: 29–26.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 9/8, ill. 12/9

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email