Térköves járda épül a Budai út mentén is

Térköves járda épül a Budai út mentén is

A Béke téren építi jelenleg a járdát az ÉKFI: a töredezett burkolat helyére Barabás-kő kerül. Jövő héten a Budai úton folytatják, az Aldi és a Stop.Shop közti útszakasz mellett szinte végig térköves járdát alakítanak majd ki. Szóba került az is, milyen forrásból újulhat meg a Felső utca aszfaltja.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A járdaépítés a Karolina utcától mostanra eljutott Érd központjába, a Béke térre: a parkoló mellett fektetik épp az ÉKFI munkatársai a díszkövet. Közel egy kilométer hosszan megújították a járdát, az eddigi töredezett régi aszfalt, betonlapok helyére az új, vastag alapra helyezett Barabás-kő kerül – adta hírül Csőzik László polgármester a közösségi oldalán, hozzátéve: jövő héten a Budai úton folytatják a felújítást – az Aldi és a Stop.Shop közti útszakasz mellett szinte végig térköves járdát alakítanak ki.

Sokan kérdezik tőlem, hogy miért a városközpont, miért ott újítjuk meg a járdát, ahol korábban is volt. Egyrészt azért, mert a régi katasztrofális állapotú, helyenként balesetveszélyes volt. Másrészt ezen a nyomvonalon fektették tavaly ősszel az Érdre települt osztrák kutató-fejlesztő cég, az AVL Hungary által igényelt nagy teljesítményű elektromos kábelt, az építkezés pedig az utak mellett a burkolat felbontásával járt, most pedig nemcsak helyreállítjuk a járdát, de újjá is varázsoljuk

– hangsúlyozta a városvezető, hozzátéve: a város több pontján volt már és lesz még járdaépítés.  Egy kilométeres szakaszon térköves járda épült tavaly a Fundoklia tér és a Fűtő-Sóskúti utca közötti szakaszon a Szovátai úton, folyik a tervezőmunka az Ürmös utcai járdaépítésre vonatkozóan, illetve számos gyűjtőút mellé terveznek még járdát.

Az egyik hozzászóló kérdésére válaszolva, miszerint a Felső utca járdája után mikor újulhat meg az utca aszfaltja is, a városvezető elmondta: míg egy járdaépítés 1-10 millió forintos nagyságrendű tétel, a Felső utca 84 éves burkolatának rendbetétele milliárdos, ugyanis az ott található betontömböket ki kell venni, és a helyére megtervezett, csapadékvíz-kezeléssel is járó, széles aszfaltutat kell építeni 2 kilométer hosszúságban (ha a Fő utcát is hozzávesszük). A városnak ugyanakkor egy évben jó, ha 3-400 milliója van aszfaltozásra. „A Felső és az Alsó utcát EU-s forrásból kívánjuk felújítani, a terveit idén szerezzük be” – fűzte hozzá.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email