adomany_ukran

Ide kerülnek az érdi adományok

adomany_ukran

Ide kerülnek az érdi adományok

Az elmúlt napokban összegyűlt két teremnyi adományt az ungvári kórházba juttatja el az érdi önkormányzat, míg a következő napok gyűjtését Beregszászon használják fel – tudatta közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Mint ismert, Érd polgárai néhány nap alatt két termet is megtöltöttek adományaikkal a Szociális Gondozó Központ Topoly utcai épületében. Az összegyűlt adományokat, elsősorban tartós élelmiszert, tisztítószert, baba- és gyermekápolási termékeket a napokban juttatják el Kárpátaljára.

Csőzik László polgármester közösségi oldalán ismertette, fuvarra is kaptak felajánlásokat, ma pedig Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével egyeztetett, mire van a legnagyobb szükségük a kárpátaljai városban.

„Végül úgy döntöttünk, hogy az eddig összegyűlt adományokat az ungvári kórháznak juttatjuk el, amit pedig a következő napokban gyűjtenek az érdiek, azt Beregszászba küldjük majd”

– írta Érd polgármester, kitérve arra is, a Szociális Gondozó Központ felkészült a menekültek fogadására, így ha kell, több mint hatvan személyt tudnak úgy elszállásolni, hogy közben az idősek ellátása is zavartalan marad. Megjegyezte azt is, ha szükséges további helyiségeket is elő tudnak készíteni a menekülteknek és más épületekben is fogadják őket Érden.

„Egy kijevi család már menedékre is lelt a Topoly utcai központunkban: a fotón látható Natalija, illetve lánya, unokája és a kutyusuk autóval menekült el a Putyin hadserege által ostromlott Kijevből. 14 órát vártak a határnál, hogy átjuthassanak. Terveik szerint néhány napon belül továbbállnak Németországba, mert menedéket kapnak attól a német cégtől, amelynek a hölgy Ukrajnában az alkalmazottja volt. Natalija azt mesélte, folyamatosan kapcsolatban áll az ukrán fővárosban rekedt rokonaival: a városban áldatlan állapotok uralkodnak, az emberek jórésze behúzódott a metróba a harcok elől, illetve nagyon sokan fegyvert fogtak és kitartanak a hódítókkal szemben”

– számolt be róla Csőzik László, Érd polgármestere.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email