utramano_app_kalandozas_illusztracio

Egész Pest megyében mesélnek az ÚtraManók

utramano_app_kalandozas_illusztracio

Egész Pest megyében mesélnek az ÚtraManók

Mérföldkőhöz érkezett az ÚtraManó alkalmazás. A környezetről és az autó ablakából is észrevehető látványosságokról, valamint helyi érdekességekről is mesélő GPS alapú applikáció már nem csak az autópályákon, hanem az egész országban, minden útvonalon elérhető.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A pszichológus és szociálpedagógus tervezők által megálmodott alkalmazás alapötlete, hogy szórakozás közben fejlessze a gyerekek képességeit és tudását, mellette pedig egy kis könnyebbséget hozzon a szülők mindennapjaiba óvodába, iskolába menet vagy akár egy hosszabb autóút során – mondta el az ÉrdFM 101.3 Majdnem szombat című műsorában Táncsics Judit. A Plukkido alapító ügyvezetője kiemelte: az ingyenes applikáció hangosmeséi kezdetben a hazai autópályákon csendültek fel, de a dinamikus tartalombővülésnek és a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően mára már minden hazai autóúton elérhetőek. Ráadásul a cserfes manók már az adott környék jellegzetességeiről és helyi látványosságokról is mesélnek, ezzel is színesítve a palettát.

Mit nyújt az ÚtraManó élmény?

Az egyedi meseszövő applikáció elindításakor láthatatlan manók pattannak a kocsiba a családokhoz, és a mellettük elhaladó látnivalókhoz kapcsolódó történeteket mesélnek, ami a környezet alaposabb megfigyelésére ösztönzi a gyerekeket. Az app GPS és speciális algoritmus alapján válogat a manómesék közül, hogy minél változatosabb történetek hangozzanak el egy-egy utazás alatt, ezzel is serkentve a fantáziavilág kibontakozását. Ki gondolná, hogy a szaggatott vonalakat csúszmászok is festhetik az útra vagy hogy a felüljárókon az óriások libikókázni is tudnak? Az ÚtraManók nem csak gondolják, hanem mesélnek is róla, de csodás állatokról, hegyekről, völgyekről, szélvédőkről, magáról Manóföldről és a környék nevezetességeinek különleges történetéről is osztanak meg érdekességeket.

Hogyan fejleszti a gyerekeket?

A pszichológusok által írt hangosmesék észrevétlenül fejlesztik a hallás utáni szövegértést, a választékos nyelvezet pedig hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekeknek bővüljön a szókincse. A történetek könnyen befogadhatók, mivel profi szinkronszínészek tolmácsolják őket és a hosszuk, valamint a stílusuk is az óvodás, kisiskolás korosztály képességeihez illeszkedik. Ráadásul gyakran a felnőttek számára is új ismereteket biztosítanak. Jelenleg több mint 10 órányi, ingyenes, látnivalókhoz kötődő mesés tartalom várja a kíváncsi hallgatókat.

Jövőbeli tervek

A fejlesztők célja, hogy folyamatosan növeljék az utakon és a városokban is elérhető mesék számát, illetve hogy az ÚtraManók idővel külföldön, több nyelven is folytathassák a mesélést egyre több család életét színesítve történeteikkel. Ezt szem előtt tartva az applikáció további funkciói is folyamatosan fejlődnek, az autós mesék mellett rendszeresen érkező manóüzeneteket is lehet hallgatni, illetve játékos kincskereső küldetéseket is lehet teljesíteni. Egy nemrég indult pályázatnak köszönhetően pedig a gyerekek már óvodai közegben is részesei lehetnek a fantáziavilágbeli kalandoknak.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email