22_03_29_erdmost_nincskep

Sokkal kevesebben oltakoztak a rendelőben

22_03_29_erdmost_nincskep

Sokkal kevesebben oltakoztak a rendelőben

Bár januárban folyamatosan emelkedett az oltásra érkezők száma a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, a februári oltási akció első hétvégéjén jelentősen esett az oltakozók száma.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A januári, folyamatosan emelkedő tendencia után a februári oltási akció első hétvégéjén a januári első alkalomnál is kevesebben vették fel az oltás valamely adagját a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben.

Bárány Zsolt főigazgató a rendelő közösségi oldalán ismertette a januári oltási akciónapokon hetekre bontva 366, 491, 555 majd 629 adag vakcinát adtak be, de február első hétvégéjén mindössze 360-an vették fel az oltás valamely adagját.

„A januári emelkedő tendencia nemhogy megtört, hanem egyenesen zuhanásba fordult. Az elmúlt hétvégén közel 40%-kal kevesebben éltek az időpontfoglalás nélküli vakcinafelvétel lehetőségével, mint tették az azt megelőző alkalommal. A zuhanás egyértelműen az elmaradó harmadik oltások következménye” – fogalmazott Bárány Zsolt, megjegyezve, nem tisztje senkit sem rábeszélni az oltásra, ugyanakkor az oltási akció zömét az emlékeztető (harmadik és negyedik) oltások adták.

Kiemelte, a kormányzati döntés értelmében a határidő a harmadik oltás felvételére megváltozott, de az alapelv (hogy a harmadik oltás után az oltási igazolvány korlátlan ideig érvényes) nem! Megjegyezte, három oltás után 93%-kal csökken az esélye, hogy valaki belehaljon a koronavírus szövődményeibe.

 

Februárban csütörtökönként és péntekenként 14 és 18 óra között, míg szombatonként 10 és 18 óra között oltanak az orvosok a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben.

2022. február 3-4. (csütörtök-péntek: 14-18 óráig) és 2022. február 5. (szombat 10-18 óráig)

2022. február 10-11. (csütörtök-péntek: 14-18 óráig) és 2022. február 12. (szombat 10-18 óráig)

2022. február 17-18. (csütörtök-péntek: 14-18 óráig) és 2022. február 19. (szombat 10-18 óráig)

2022. február 24-25. (csütörtök-péntek: 14-18 óráig) és 2022. február 26. (szombat 10-18 óráig)

Rendelkezésre álló vakcinák: Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen, AstraZeneca

A beadandó vakcina meghatározása minden esetben az oltóorvos döntése és felelőssége.

Helyszín:
Csütörtök és péntek: Mozgásszervi rehabilitáció rendelője (Felső utca előcsarnok alatt található)
Szombat: Diabetológia (Felső utca előcsarnok szintje)

Az oltásra érkezőktől azt kérik, lehetőség szerint kitöltött nyomtatvánnyal érkezzenek.

Az első és második oltás hozzájáruló nyilatkozata ide kattintva, az emlékeztető (harmadik) oltás hozzájáruló nyilatkozata ide kattintva, a negyedik oltáshoz szükséges dokumentum ide kattintva, a 12-18 év közötti személyek nyilatkozata pedig ide kattintva érhető el!

A rendelő tudatta azt is, 12. életévét be nem töltött lakost nem olthatnak.

Azt kérik, az oltásra lehetőség szerint egyedül érkezzen (kivétel kiskorúak). TAJ-kártyát, személyi igazolványt, esetleges korábbi COVID-oltási okmányt is vigyen magával.

Az eddig nem regisztráltak részére a folyamat helyszíni regisztrációval kezdődik (e nélkül a későbbi oltási igazolvány sem állna rendelkezésre az EESZT-ben)

A vakcina beadás után az oltástól függően (első vagy emlékeztető)15-30 perc megfigyelési időt szükséges az oltóhelyen eltölteni.

Miután az oltás nem időpont foglalással, hanem érkezési sorrendben történik, így előfordulhat hosszabb-rövidebb várakozás, mellyel kapcsolatban kérik a lakosság megértését.

A főigazgató tudatta azt is, a rendelő önkéntes Pfizer akciója is folytatódik, így aki Pfizer vakcinát kérne harmadik vagy negyedik oltásnak, azoknak a központi időpontfoglalási rendszer rendelkezésre áll. Szerdánként 220 időpont érhető el, de a február 2-i és 9-i napok már tele vannak, ellenben 16-ra még van hely.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email