viharkidoltfa_220131

Folyamatosak a bejelentések a károk miatt

viharkidoltfa_220131

Folyamatosak a bejelentések a károk miatt

Folyamatosak a bejelentések a hétvégi vihar által okozott károk miatt, az Allianz Hungária az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy a biztosítóhoz az elmúlt napokban több mint 2000 kárbejelentés érkezett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A jelenlegi adataik szerint elsősorban Budapestről, illetve Szolnok megyéből, Bács-Kiskun megye északi részéről, Heves megyéből és Békés megye nyugati részéből kapták a legtöbb bejelentést. A várható kárkifizetések összesen mintegy 150 millió forintot tesznek ki.

A következő napokban további kárbejelentésekre számít az Allianz Hungária, mint írták, a hétvégén történt károk esetén előfordul, hogy néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek a káreseményt, mivel a további károk megelőzésével és a kármentéssel foglalkoznak. A károk értéke elérheti a többszáz millió forintot is – közölte a biztosító.

Az Aegon Biztosító hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy meghaladta az ezret a kárbejelentések száma hétfőn délig, és arra számítanak, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, illetve mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600, vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők. A biztosító lényegesen több, akár 1500 bejelentésre is számít 3-400 millió forint kár összegben a hétvégi viharok miatt – közölték az MTI-vel hétfőn.

A Generali Biztosító hétfői tájékoztatása szerint a társasághoz több száz bejelentés érkezett hétfőn a délelőtti órákig, becsléseik szerint ezer fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 2-300 millió forintot.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email