papi_foldek1

A Papi földekre továbbra is tilos kutyát bevinni!

papi_foldek1

A Papi földekre továbbra is tilos kutyát bevinni!

Nemrég ismét egy facebook-bejegyzés borzolta a kedélyeket az egyik érdi csoportban. Zádori Henrietta párjával és autista kisfiúkkal sétált a Papi földeken, ahová tilos kutyát bevinni, és ahonnan végül nekik kellett távozniuk a kutyások miatt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Zádori Henrietta (a Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke) az eset miatt annyira fel volt dúlva, hogy arra kért, inkább párjával, gyermeke édesapjával beszéljek. Hogy jobban értsük a problémát, Kornél azzal kezdte, az autizmussal élők nem bírják a hirtelen zajokat, a hangzavart, az ő kisfiúk is nagyon fél a kutyaugatástól. Sétálni is csak úgy tudnak, hogy visznek egy fülvédőd, ami https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgpítja a zajokat, de újabban a gyermek nem is hajlandó kimenni az utcára emiatt. Éppen ezért örültek, amikor rátaláltak a Papi földekre és látták, ki van írva, hogy kutyát nem szabad bevinni, gondolták, így nyugodtan tudnak majd sétálni. Kornél elmondta, a tiltótábla ellenére már korábban is találkoztak kutyásokkal, sőt sokan el is engedik a kutyákat, hadd szaladjanak

„Már többször szóvá tettük a gazdiknak, hogy nem szabad kutyát behozni a Papi földekre, de általában az a válasz, hogy »más is behozza«, vagy »már épp kifelé tartunk«, vagy épp az, hogy miért szólok én bele.”

Amikor hétvégén Kornélék kisfia ismét szembe találta magát egy kutyával, és a szülei jelezték a kutya gazdájának, hogy tilos kutyát behozni a területre, a gazdik felháborodva közölték velük, ha nem tetszik, távozzanak ők. Tudják, hogy tilos kutyát bevinni, de úgyse küldi ki őket senki. A szülők úgy döntöttek, a Közterület-felügyelethez fordulnak. Fel is hívták őket, de érdemi választ nem kaptak, és ott tartózkodásuk ideje alatt nem érkeztek ki a helyszínre.

„Nem szeretnénk előjogokat, csak szeretnénk, hogy legyen egy hely, ahol mi is sétálhatunk. Azért nem járunk a Duna-partra, ment tudjuk, hogy ott rengeteg a kutya. Megértjük, hogy a kutyáknak is szükségük van a mozgásra, ezzel nincs is baj, de ha van egy hely, ahova tilos bevinni kutyát, akkor legalább ezt a helyet hagyják meg nekünk”

– fogalmazott Kornél.

Az eset kapcsán László Ferenc, az érdi Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője sajtómegkeresésünkre a következő választ adta:

„A Városrendészeti Csoport és az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény az adott ügyben hivatalos bejelentést nem kapott, de a sajtómegkeresés nyomán a városvezetés informálódott, és úgy döntött, lépéseket tesz annak érdekében, hogy ilyen esetek lehetőleg ne fordulhassanak elő a jövőben. Ennek érdekében jobban odafigyelünk a lakosság tájékoztatására, több tiltó táblát fogunk kihelyezni, illetve a Papi földeken rendszeresen megforduló városrendészek ahogy eddig, úgy a jövőben is határozottan jelzik az állatok gazdáinak, hogy inkább a közelben lévő Sárd utcában található kutyafuttatóban sétáltassák kedvenceiket. Ugyanis a Papi földekre továbbra is tilos kutyát bevinni. De arra kérjük majd a hétvégente az érdi városligetben tevékenykedő polgárőröket is: jelezzék ők is ezt az ebek gazdáinak. Illetve ez úton, a médián keresztül is kérjük a lakosság segítségét: kérjük őket, ne vigyék be a kedvenceiket a Papi földekre, mert ez nemcsak tilos, hanem az ott sportoló, pihenő érdi polgárokat, családokat, az ott játszó gyerekeket ez zavarja.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email