22_03_29_erdmost_nincskep

Több autó került forgalomba tavaly, mint korábban

22_03_29_erdmost_nincskep

Több autó került forgalomba tavaly, mint korábban

Tavaly 132 205 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, miközben az eladott új autók száma nem érte el a 122 ezret.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A DataHouse kiemelte: a használt autók behozatala különösen a második félévben volt aktív, több mint hat százalékkal több használt autót hoztak be ekkor 2020 második feléhez képest.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási zavarok miatt az újautó-kereskedők a második félévben már képtelenek voltak kielégíteni az időközben megerősödő keresletet, melynek egy része így kényszerűen a használtautó-piacon jelent meg. Ennek eredményeképpen 2021 második félévében Magyarországon 21,5 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba, mint újat – tette hozzá.

A közleményben arra is kitértek, hogy az elemzők túlnyomó többsége rövid távon borús várakozásokat fogalmaz meg az újautó-piac idei forgalmának alakulásáról. Szinte biztosra tehető, hogy a chiphiány az év közepéig kitart, de jó eséllyel az egész évre rányomja majd a bélyegét.

A JóAutók.hu várakozása szerint a használtautó-import éves volumene átlépheti akár a 140 ezres szintet is amennyiben nem születnek újabb, a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések.

Mindez annak ellenére történhet, hogy a tartósan magas használtautó-kereslet, valamint a kedvezőtlen forintárfolyam együttesen további kétszámjegyű átlagos áremelkedést okozhat ebben a szegmensben – mutattak rá.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email